Amit Magyar Péter csinál, az latin-amerikai diktátortempó

Bizonyosan vannak tisztelői a regnáló magyar miniszterelnöknek, s ez így is van jól – nem lenne jó, ha Magyar Péternek már kormányzása elején ciklus közepi népszerűtlenséggel kellene szembenéznie, az csak az ország számára káros módon fokozná a kormányfőre így is jellemző demagóg populizmust. 

Azt azonban mégsem látom, hogy hazánk hivatalban lévő vezetőjét bármi is pozitívan különböztetné meg hét elődjétől. Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vajon alsóbbrendű miniszterelnökök voltak Magyar Péternél? Van-e bármi ok, ami miatt Magyar Péternek ne kellene elviselnie olyasmit, amit ők mind (talán Horn kivételével) elviselni kényszerültek:

Márpedig, miközben kétharmada csak Hornnak volt egyszer és Orbánnak négyszer, egyikük sem próbálta meg eltávolítani a köztársasági elnököt. Pedig eszközök erre kétharmad hiányában is vannak, az ellehetetlenítésre mindenképp – egyebek mellett például az, ha a Külügyminisztérium nem működik közre az államfő külföldi útjainak megszervezésében, az igazságügyi miniszter megtagadja az elnöki kegyelmek ellenjegyzését, vagy az Országgyűlés nemes egyszerűséggel nem szavaz meg érdemleges, a törvényben előírt minimumon túlmenő költségvetést a Sándor-­palotának. Több miniszterelnöknek kényelmesebb lett volna ettől az élete.

Mert az ilyesféle jogi kókányolás latin-amerikai diktátortempó. 

Magyar Péter most a „rendszer­váltás” alibijével próbálja rávenni a híveit arra, hogy vegyék ki az eddigi hét magyar miniszterelnökre, valamint további huszonhat európai vezetőre érvényes írott és íratlan szabályok hatálya alól. De nézzük a tényeket: Magyar Péter ugyanazon választási rendszerben nyert megbízatást Magyarország vezetésére, mint előtte Orbán Viktor háromszor; ugyanarra az alaptörvényre is esküdött fel. Alkotmányos folytonosságban van a leváltott kormány a regnálóval, és tehetnek bármit, ez így is marad. Még ha fenekestől felforgatják is az eddigi kormányzati gyakorlatot, ha megszüntetik a „korrupciót” – értsd: az eredményeket és szemszúró rongyrázást egyszerre hozó patrióta gazdaságpolitikát – és a „propagandát” – értsd: a jobb- és baloldali médiumokat (talán túl sokat is) egyaránt egy nehéz médiapiaci környezeten átsegítő állami hirdetéseket –, ha zseblámpával világítanak be minden fideszes zsebébe,

Kevesek ők ahhoz, hogy rendszert váltsanak; egy demokratikus választáson 3,4 millió szavazó 2,4 millió ellenében nem tud semmiféle rendszert váltani. Magyarországon legutóbb 1989-ben váltott rendszert a magyar nép egyértelmű akarata (az első szabad választáson a régi rendszer pártjait 85,43-14,57 százalékos arányban küldték el melegebb éghajlatra eleink) és a világtörténelem tektonikus mozgása együttesen. Ennek megismétléséhez kevés Magyar Péter, és kevés a kétharmad is. A kormány – nagy változások esetén esetleg: a rezsim – változott, a rendszer maradt. 

A rendszerváltó pszichózison kívül tehát valójában semmi olyasmi nincs, ami miatt Magyar Péternek meg kellene engednünk dolgokat, amiket eddig nem néztünk el egyetlen magyar miniszterelnöknek sem. A saját jól felfogott érdekünkben javaslom, hogy kezdjünk el eszerint eljárni. Magyar Péter (vagy bármely kétharmados miniszterelnök) vígan elkormányozgat Sulyok Tamás alatt is, könyveit Windisch László tisztességgel fogja vizsgálni, a tiszások adataira Péterfalvi Attila jó lélekkel fog vigyázni, ahogy teszi ezt 2001 óta. 

Csak egy miniszterelnök, semmi más.

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)