Nagy bejelentés: Szalai Ádám elnökségi tag lesz az MLSZ-ben – ezt a feladatot kapja
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MLSZ.

Bővült Marco Rossi stábja. Csányi Sándor elárulta: sportpszichológust kapott a csapat.

Mint megírtuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pénteken Telkiben megtartotta éves rendes közgyűlését. Csányi Sándor elnök elárulta, egy sportpszichológussal bővült a stáb.
Az Index cikke idézte Csányit, és azt írta, hogy MLSZ első embere szerint az ország legfontosabb futballcsapata a válogatott, és ha erről készülne egy felmérés, a többi klubcsapat csak mögötte jöhetne.


Csányi a nemzeti együttes szereplése kapcsán kifejtette, voltak a jelenleginél sikeresebb időszakok, és most sem feltétlenül ért minden lépésben egyet Marco Rossival, ám ő és az elnökségi tagok is töretlenül hisznek abban, hogy ő a legjobb ember a szövetségi kapitányi tisztségre. Megjegyezte, az írek elleni vereségnek lett eddig a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye:
például a jövőben lesz a válogatott mellett egy dedikált sportpszichológus. Ettől remélik, hogy a meccshajrákban eredményesebbek lehetünk.
Mint megírtuk, a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi segédedzőjét, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet módszertani igazgatóhelyettesét, Szalai Ádámot – egyhangúlag – beválasztják az MLSZ elnökségébe. A 86-szoros válogatott alighanem kiemelt szerepet kaphat majd a 2026-os szakmai és pénzügyi terv részeként elfogadott, a preakadémiai korosztállyal (hét és tizennégy év közti gyermekek) végzett szakmai munka minőségének biztosítása érdekében bővíteni tervezett, már 2024-ben elindult programban. A Real Madrid, a Schalke és az FC Basel korábbi labdarúgója az Indexnek adott decemberi interjújában is kiemelte a korosztályos szakterület jelentőségét, az akadémiai képzéssel történő integráció elősegítését, illetve az azokéhoz hasonló egységes képzési alapok kialakításának fontosságát. Utóbbi törekvést Csányi Sándor is megerősítette, jelezve, hogy javasolja az elnökségnek, hogy Szalai harmadik alelnökként, dedikáltan az utánpótlás-nevelésért felelős szakemberként csatlakozzon a grémiumhoz.
Ezt is ajánljuk a témában
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MLSZ.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az olajblokád mellett most két újabb veszély rajzolódik ki Európa egén a miniszterelnök szerint.

