Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

Egyre többen csatlakoznak az élet védelmét célzó petícióhoz.

Petíciót indított a CitizenGo nevű civil szervezet, amely arra kéri Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, hogy
ne a szívhangrendeletet vonják vissza, hanem illesse erősebb védelem az édesanyjuk méhében fejlődő kisbabákat, és valódi segítség a válságban lévő várandósokat.
A szervezet azután döntött a társadalmi összefogás mellett, hogy az egészségügyi tárca vezetője miniszterjelölti meghallgatásán arról beszélt, hogy felülvizsgálnák az Orbán-kormány által 2022-ben bevezetett szívhangrendeletet, melynek lényege, hogy

az abortusz előtt álló nőknek a műtét előtt meg kell hallgatniuk a magzatuk szívhangját, hogy saját maguk mérlegelhessék a döntésüket.
A CitizenGo megítélése szerint a rendelet eltörlése mögött radikális aktivista csoportok nyomásgyakorlása érezhető, „a Momentum, a Human Rights Watch és az abortuszpárti lobbi azt szeretné, ha a meg nem született gyermekek sorsa kikerülne a párbeszédből, mintha az anya méltósága nem lenne összeegyeztethető a szíve alatt fejlődő élettel”.
Leszögezték, hogy
a 2022-es szívhangrendelet azonban cseppet sem sérti a válsághelyzetben lévő várandósokat.
Éppen hogy megadja döntésükhöz a szükséges információt: nem hajlandó elrejteni a gyermek élő valóságát egy súlyos, visszafordíthatatlan elhatározás előtt.
Hangsúlyozták, hogy a szívhangrendelettel együtt az életpárti mozgalom a helyes irányba mutat: Magyarországon stabilan csökken az abortuszok száma. Ezért az ilyen rendelkezéseket meg kell védeni, nem lebontani. Hozzátették, ha visszavonnák a szívhangrendeletet, a meg nem születettek eltűnnének az eljárásból. A klinikák hidegebbé és csendesebbé válnának. A nemzet tovább haladna a demográfiai hanyatlás és az erkölcsi zűrzavar útján.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a civil kezdeményezésre. Mint fogalmazott,
most meg kell nyomnunk a vészcsengőt, hiszen a miniszteri meghallgatásokon kiderült, hogy az új kormány nyitott a szívhangrendelet eltörlésére. Nekünk, kereszténydemokratáknak az élet védelme az egyik legfontosabb küldetésünk.
Máthé Zsuzsa KDNP-s politikus a Mandinernek úgy fogalmazott, a Tisza-kormány egészségügyi minisztere által megkérdőjelezett szívhangrendelet nem vett el jogokat senkitől, de próbált az Alaptörvény azon szelleméhez közelíteni, miszerint az emberi élet a fogantatással kezdődik és a természetes halálig tart. Kiemelte, a rendelet a legvédtelenebbek védelmében született, hogy jelzést adhassanak létezésükről.
Nyitókép: CitizenGo