Imádott kicsinyes, aljas figurákat alakítani, de nem bánta, ha Pepével azonosítják

2024 szeptemberében a Művész Moziban ültem a Lepattanó című vígjáték sajtóvetítése után, és miközben vártam, hogy Scherer Péterrel interjúzzak, kicsit gondban voltam, mert bár tetszett az alakítása – olyan energikusan formálta meg mindig az összes karakterét, hogy az előadásában egy szürke könyvelő is vibráló személyiségnek tűnne –, de magát a filmet enyhén szólva sem éreztem egy nagy eresztésnek. Ezért úgy döntöttem, hogy néhány kérdés erejéig teljesítem azt az elvárást, hogy beszélgetek vele arról, ami miatt megszervezték a találkozót, de egyébként biztos találunk sokkal érdekesebb témákat.

Nyilván fogalmam sem volt arról, hogy először és utoljára látom élőben, nem is sejthettem volna, áradt belőle az életöröm. Lelkesen mesélt arról, hogy nem sokkal korábban egy szponzornak köszönhetően kapott egy Royal Enfield 350 motorkerékpárt, így hatvankét évesen letette a szükséges vizsgát hozzá és a feleségével végigjárták a Balaton-felvidéket, vittek magukkal fürdőruhát is, így csobbantak egyet, ha útba esett egy strand. Miként mondta, imád mindent, ami gurul, a biciklizés is nagy szenvedélye volt, Budapesten mindig azzal közlekedett, ha nem esett az eső, de épp a találkozónk előtti nap ez sem tántorította vissza, az egyik kezével a kormányt, a másikkal az esernyőt fogta.

És számos olyan kérdés is szóba került, amiket akkor is feltettem volna, ha tudom, hogy ez az utolsó alkalom. Egy ehhez hasonló sajtóeseményen nincs lehetőség egy-másfél órás mélyinterjúkra, legfeljebb húsz perc áll rendelkezésre, viszont az aktuális filmjénél sokkal jobban érdekelt, miként tekint a pályájára, hogyan viszonyul ahhoz, hogy a legtöbb embernek Pepe karaktere ugrik be a neve hallattán. És mint elmondta, egyáltalán nem zavarja, de miként felidézte, amikor Mucsi Zoltánnal párosinterjút adtak és felvetődött ugyanez, annyit feleltek, hogy ez így sikerült, nem lehet rajta változtatni. 

Amikor pedig megkérdeztem, hogy magánemberként is sokat káromkodik-e, szemérmesen azt felelte, hogy nem mondhatná, hogy szépen szokott beszélni. Hozzátette, hogy nagyon szereti a magyar nyelvet, és nagyon tetszik neki, amikor valaki választékosan műveli, mint a nagy költőink vagy szépen szónokol, de ő olyan alkat, hogy bizonyos indulatokkal teli szituációkban csak csúnya szavakkal tudja csak kifejezni magát.

Scherer Péter a Port.hu információ szerint százkét filmben volt látható és kíváncsi voltam, hogy ha hatása lenne arra, hogy miként azonosítja be a nagyközönség, akkor melyik három szerepét választaná. 

Az nem lepett meg, hogy elsőként Pepét nevezte meg, mint elmondta, büszke rá, az összes Jancsó Miklós-film közül pedig, amelyekben megjelenik a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten kedvence. A másik két választására viszont kevésbé számítottam:  

– fejtette ki, és innen is érezhető, hogy az egyik legsokoldalúbb színész volt. A válaszában három különböző műfajú filmet, egy szatírát, egy musicalt és egy történelmi thrillert említett, de csak a leghíresebb munkáin végigszaladva a paletta még változatosabb: játszott kalandfilmben (Kincsem), drámában (Hajnali láz), gengsztervígjátékban (Argo 1-2.), romantikus vígjátékban (Nagykarácsony), thrillerben (Kontroll), krimiben (Tabló: Egy romazsaru története), lényegében csak horrorban nem láthattuk, de azok ugye nem igazán készülnek hazánkban, pedig biztos abban is megállta volna a helyét. És akkor a színházi pályáját most nem is említettük. 

Nyitókép: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten. Forrás: TMDB