Magyar Péter a külhoni magyarokkal kapcsolatban is hazudik

Úgy tesz, mintha a külhoniak fontosak lennének neki.


Úgy tesz, mintha a külhoniak fontosak lennének neki.


Örülök, hogy pont ezzel a szuper akciójukkal ér véget a politikai pályafutásuk.


Minden erőforrásunkat arra fogjuk fordítani, hogy a hozzád hasonló gerinctelen propagandistákat levadásszuk.


Leszállt a lila köd.


A világűr ugyan fekete és odafentről talán Győr is látszik, idelent azonban Fekete-Győr oly kicsinyke – és hát a sas nem kapdos legyek után –, ezért űrhajósunk helyett bátorkodtam én válaszolni. Ungváry Zsolt írása.


A Tisza „párt” fiókszervezeteként működő Momentum most azzal igyekszik hozzájárulni a tiszás „szeretetország” eljöveteléhez, hogy különböző jobboldali újságírókat raknak ki célpontnak.


Szerintem szánjon még néhány hónapot az értelmezésre, és akkor talán föl is fogja.


„Egy ideje figyelem, hogyan simul bele egy kivételes tehetségű ember a rezsim szöveteibe” – írta a kutatóűrhajósnak a bukott politikus.


Mandula Viktor szerint gyanús, hogy Halász Noémi több évnyi szakmai és politikai terepmunka után vonul le a pályáról.


Ma lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke. Most már legalább tudjuk, hogy így hívták.


Tegnap elnökségi döntés született nálatok arról, hogy átengeditek a terepet a tagság nélküli, Tisza nevű kamupártnak.


Az Alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés.


Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a Momentum országgyűlési képviselőivel szemben, akik a Pride betiltása ellen tiltakozva füstgyertyákat gyújtogattak a parlamentben.


A liberális hídfoglalók nincsenek tekintettel arra, hogy sokan igyekeznének haza a családjukhoz. Kollégánk szerint drámai a helyzet több hídon, a mentők is nehezen tudnak eljutni a betegekhez.


Bedő Dávid ezúttal a szavaival keltett felháborodást, a közösségi oldalán adott hangot véleményének.


Hátha „kiábrándulnak” ebből a kormányból jövő tavaszig.


A mikropárt az olimpiai népszavazás ügye miatt fellebbezett.


Sokkoló és fájdalmas megélni, hogy idáig jutott az ország.



Szeretném mély tisztelettel megtudakolni az elnök úrtól, hogy mit is ért az alatt, hogy „prolihergelő”.
