Szánalmasan vergődnek a bukott baloldali figurák, Magyar Péter kegyét keresik

2026. április 30. 17:29

Ennyit az emberi tartásról és a méltóságról.

2026. április 30. 17:29
null
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Folytatom azt a sorozatot, amelyben bemutatom, mikét próbálnak meg felkapaszkodni az úgynevezett régi ellenzék gyáván levitézlett tajai a Tisza Párt szekerére.

Először Fekete-Győr András kapcsán írtam meg, hogy miként próbálnak úgy tenni a csúnyán leszerepelt bukott balos politikusok, maguknak vindikálva a Tisza Párt sikerét, mintha ők fontos szerepet játszottak volna benne. Szinte egymásra licitálnak az úgymond régi ellenzékiek, ki tud nagyobbat mondani. 

Majd Tordai Bence került elő, aki szintén folyamatosan gúnyolódik, örömködik a Fidesz vereségén és úgy tesz, mintha neki ehhez az égadta világon, bármi köze lett volna.

Most pedig ismét a választás elől megfutamodó Momentum egyik szánalmas alakja, Gelencsér Ferenc került elő és dörgölődzött oda Magyar Péter lábához.

»Közös felelősségünk társadalomként, hogy végre egy olyan országot teremtsünk, ahol a dolgoknak következménye van. A politikai elitünk újra és újra cserben hagyott minket, éppen ezért itt az ideje, egy olyan törvényes elszámoltatásnak, ami intő például szolgálhat a jövő politikusai számára is. Jelesül, hogy nem lehet büntetlenül kizsákmányolni egy teljes nemzetet.«

Mielőtt a saját szerepét még ennél is jobban túlgondolná Gelencsér elvtárs, ideje valamit leszögezni. Egyelőre egy dolog biztos, Gelencsér Ferencnek és vele együtt a Momentumnak nem osztottak lapot.

Ennyi!”

Nyitókép: Gelencsér Facebook-oldala

 


 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2026. május 01. 05:39
Sajnos látok jobboldali figurákat is odadörgölőzni, nem csak álnereseket.
Válasz erre
2
0
mondeos
2026. április 30. 19:30
Jól beszél Gerencsér elvtárs-pajtás! Elég a következmény nélküliségből!Itt az ideje az elszámoltatásnak! Kezdjük rögtön a bennfentes kereskedelemmel lebukott trógerekkel!
Válasz erre
7
0
londonbaby
2026. április 30. 19:19
ez a tiszacsürhe baszki tényleg mind buzigyerekekből áll ?
Válasz erre
8
1
google-2
2026. április 30. 19:19
Minden Lenin-fiú vért akar, susognak a bőrkabátosok, fideszeseket lincselnének. Szeretetország.
Válasz erre
8
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!