Egy pompás jobboldali katedrálist kell építenünk

„Miközben zajlik az abszolút filmsorozat, természetesen nagyon komoly kérdések is felvetődnek a háttérben. Ilyen a jobboldal megújításának, vagy inkább teljes újjáépítésének szükséglete. Az elmúlt tizenhat vagy akár harminchat esztendő ugyanis nemcsak összekuszált dolgokat ezen a térfélen, de finoman szólva sem kívánatos elemekkel is körbebástyázta egyes részeit. Nem véletlenül nem nyúltam hozzá a kérdéshez. Jelenleg magam sem látom tisztán, hogyan lehetne egy ilyen témához hozzáfogni – különösen innen, a jobboldal széléről. Mostanra viszont kellő idő telt el, és elegendő gondolat gyűlt össze ahhoz, hogy mégis megtegyem az első lépést nyilvánosan, legalább a magam vonatkozásában. Egy kísérletet tehát – így a gólvonal felé lopózva, araszolva – mégiscsak teszek, jó huszonegyről kapura szúrva a labdát. Hátha beakad, vagy legalább nem téveszt nagyon célt.

Látom, olvasom a nagy megfejtéseket, vallomásokat, kérdésfeltevéseket az elmúlt hetekből. Nagyon fontosak és szükségesek mind, de úgy érzem, érdemben még senki nem tudta megmondani még csak megközelítőleg sem, hogy merre és hogyan kellene megindulni az építkezéssel – egyelőre még a romok eltakarítása is mintha csapongva zajlana. Én pedig nem akarok továbbra sem abba a hibába esni, hogy olyan kijelentéseket teszek az elvégzendő feladat kapcsán, amelyek meghaladják a lehetőségeimet, kapacitásomat, képességeimet.

Szögezzük le: erre a pusztításra senki nem volt felkészülve, senki nem gondolta volna. Nem, egyáltalán nem április 12-éről beszélek, hanem arról a folyamatról, ami oda vezetett.

A jobboldal, pontosabban annak szervezeti megnyilvánulása ma egy szinte porig bombázott várhoz hasonlatos, amelyet sokkal inkább rombolt a belső megosztottság, mint az utolsó időszakban ráhulló külső ellenség ágyútüze – utóbbi legfeljebb csak kihasználta az előbbi okozta gyengeségeket. Mintha senki nem vette volna észre, hogy a Karmelita gipszkarton falait csak a hófehér festék fedte – a külső szemlélő számára a fehér réteg mögött akár erős tégla- vagy kőfal is állhatott volna. Néhol talán volt is. Mégis, az ostromkor kiderült: a gipszkarton képtelen ellenállni akár a puskalövéseknek is.”

Nyitókép forrása: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos