Sorosozás, poloskázás, Menczer–Magyar-csörte – rossz, sőt kontraproduktív volt a kommunikáció

Mikor egy tizenhat éve kétharmaddal kormányzó politikai tábor hatalmi értelemben hirtelen egyharmadot sem kitevő ellenzékké zsugorodik, óriási liftezéssel jár felmérnie, mije van valójában, és mije nincsen. Mi az a tartalék, mi az a politikai tőke, amire támaszkodhat, amiből építkezhet új és szokatlan ellenzéki szerepében – és melyek azok a politikai vagyontárgyak, amelyek csak 2026. április 12-éig voltak érvényesek, amikor a választási eredmény érvénytelenítette, elsodorta, megsemmisítette őket. 

Volt egy gépezet, amely narratívákat, kommunikációs paneleket, politikai termékeket gyártott, hogy megteremtse és megtartsa a jobboldali kormányzás társadalmi többségét, elérje és magabiztosan tartsa heterogén szavazóbázisát. A 2002-es vereség nagy tanulsága volt, hogy jó bornak is kell a cégér, sőt: adott esetben olyan cégérrel lehet eladni a jó bort, amely minőségében egyáltalán nem méltó a palackozott nedűhöz. 

Voltak nem kevesen, akiket elriasztott ez a kommunikáció. Akiket nem, ők – köztük e sorok írója is – kerestek egy megküzdési stratégiát: felfogták, hogy ez „nem nekik szól”, s egyszerűen nem fogyasztottak politikai kommunikációt. A kormányzás valósága, kézzelfogható értékei miatt maradt fideszes, aki elfogadta, hogy a neki nem tetsző eszközök „működnek”, hatalmon tartják a helyes politikákat. Ezért egyenesen szükségesek.