A radikális baloldalról és a forradalmi erőszakról

A baloldal viszonya az erőszakkal meglehetősen intim.


A baloldal viszonya az erőszakkal meglehetősen intim.


Bolívia húsz évig próbálgatta a szocializmust – az eredmény: gazdasági csőd, hiány és botrányok. A vasárnapi választás véget vethet ennek.


Zohran Mamdani, egy korábbi palesztin-párti diákaktivista és bukott rapper, a gazdagok megadóztatását ígéri a kapitalizmus fővárosában.


Ágh Attila a tudományos szocializmus nagy ismerője.


A felszín alatt – A jövő évi parlamenti választás ígérkezik a legkiélezettebbnek 2010 óta.


Mező Gábor kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a Juhász Előd által elmondottak, és egy nyilvános ügynöklistát közlő oldalon olvasható információk nem teljesen fedik egymást.


Isten nyugosztalja Harkányi Endrét!


Miután hazatért a Szovjetunióból, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta képzését.


Az 1967-es hatalomra jutásával Ceaușescu megkezdte hosszú és félelmetes uralmát, amely 1989-ig tartott.


„Zseni volt, utánozhatatlan művész, de az üzleti érzéke gyakorlatilag a nullával vetekedett” – meséli Hernádi Lajos.


„A szocializmus legválságosabb, legsúlyosabb napjaiban kellett az ország élére állnom két esetben is” – idézi Gali Máté Nagy Imre saját szavait.


A Munkáspárt elnöke szerint „a szocializmus nemcsak a múlt, hanem a jövő is”.


Politológusi minőségében megszólalva ugyanis szinte soha nem volt képes megjósolni a politikai folyamatokat.


A funkcióját, kétségtelen, tökéletesen ellátja, nem fárad, nem hibázik, legfeljebb időnként szoftverfrissítésre szorul. Uri Dénes Mihály írása.



1978-ban születtem Magyarországon, itt vettem először levegőt, e föld nevelt, mindent értek.


A kommunizmus áldozata – még ha gyógyulófélben is, de mind a mai napig – az egész ország.


Ugyanarról van szó. Ugyanazokról a világmegváltó, gátlástalan elmebetegekről és gazemberekről, akik a XX. században legyártottak száznegyvenmillió hullát.


A szélsőbaloldali ateizmus harca az Isteni Rend ellen egyben emberellenes is.


A korszerű NER újságírás bárkiről megírja, hogy kommunista hazaáruló volt, aki pofázik.
