Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

„Nem elég a jó kormányzás, nem elég a fejlesztés"– hangsúlyozta a Mandiner teltházas Klubestjén, a Groupama Arénában Kubatov Gábor. A Fidesz pártigazgatója Lentulai Krisztián kérdéseire válaszolva, többek közt arról is beszélt, hogy a Fidesznek újfajta kampányban kell helytállnia.

„Jött egy ilyen alak, akit morálisan semmire nem tartok”– így vélekedett Kubatov Gábor Magyar Péterről a decemberi Mandiner Klubesten, aminek ismét a Groupama Aréna adott otthont.
A Fidesz pártigazgatója a Tisza megszorító csomagjáról is beszélt, és kiemelte, hogy őt a kommunizmus időszakára emlékezteti:

A kommunizmusban volt: Első, ne gondolkodj. Második, ne írd le. Ha leírtad, ne írd alá. Hát ők ezt most megcsinálták, nem?
Kubatov Gábor elmondta, hogy bár a politikai színtér megváltozott, és már az online médiában kell helytállni, de kiemelte:
Fölkészültünk a kampányra
A beszélgetés során szó esett még az újságírás átalakulásáról, a sport és a politika kapcsolatáról, valamint a digitális polgári körök, és a jobboldali találkozók fontosságáról is.
A teljes klubestet megtekintheti a Mandiner Youtube-csatornáján!