„A listán szereplők közül Szegvári Katalin, Juhász Előd, Bohó Róbert és Fényi Tibor is elismerte, hogy a Belügyminisztérium kérésére feljegyzéseket készítettek. Foky Ottó animációsfilm-rendező, tervezőgrafikust is beszervezték, de azt mondja, ő nem jelentett. Számos más felsorolt személy is válaszolt megkeresésünkre, legalább annyian cáfolták a beszervezést, mint ahányan elismerték eddig”.
Juhász Előd az RTL Klub Híradójának is elismerte, hogy jelentett. Elmondta, hogy Amerikában semmi olyasmi nem történt, amire a Belügyminisztérium gyanakodott, de miután hazatért, egy másik ember a minisztériumtól megkérte, hogy számoljon be a kinti dolgokról. A férfit azok az emberek érdekelték, akikkel Juhász az Egyesült Államokban találkozott, zenészek, zeneprofesszorok neve, de mivel köztük csak szakmai párbeszédek zajlottak, nem tudott érdemi információkkal szolgálni.
A zenei újságíró két évtizeddel ezelőtt az is közölte, hogy
ezt követően is keresték a minisztériumból, hiszen munkájának köszönhetően nyugat-európai és amerikai zenészekkel számos alkalommal találkozott koncerteken, fogadásokon,
és mivel ezek a meghívók postán érkeztek, a szakszolgálatok tudhattak róla. Juhász Előd felidézte, ekkor már egy harmadik emberrel tartotta a kapcsolatot, de továbbra se tudott beszámolni sem magyarellenes akciókról, sem pedig őt érintő beszervezési kísérletekről. Juhász állítása szerint