Lehullt a lepel: így szervezték be a köztévé legendás műsorvezetőjét

Mező Gábor kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a Juhász Előd által elmondottak, és egy nyilvános ügynöklistát közlő oldalon olvasható információk nem teljesen fedik egymást.

Mező Gábor kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a Juhász Előd által elmondottak, és egy nyilvános ügynöklistát közlő oldalon olvasható információk nem teljesen fedik egymást.
„Jó lett volna élesben kipróbálni azt, amit annyian megtettek Vitray Tamás idején. Amikor ugye a képhez Szepesi György hangját hallgatták” – írta közösségi oldalán Mező Gábor.
A Novák-ügyet máshogy láttam húsz éve, máshogy tíz éve, és máshogy most. Régen azt gondoltam, a történet egyszerűbb, besúgó volt, Albert Flóriánról és főleg kedvencemről, Varga Zoltánról jelentett. Az egyenlet világos: bűnös. De valójában mi történt?
Provokátor, bomlasztó, láttam már sok ilyet. Okosakat, ostobákat, meg sok ilyen középszerűt, akik nem az eszük, vagy az eszük hiánya miatt emelkednek ki.
Bár Geszti Péter mesélne egyszer ilyen nyíltan és lazán a családi hátteréről.
Hogyan vált Hofi a diktatúra „gőzleeresztő szelepévé"? Miért parodizálhatta Kádár Jánost, miközben közel állt az akkori politikai elithez?
A kommunista rezsim aljas volt, beszivárgott az életünkbe, mindenkit máshogyan tett tönkre.
A legizgalmasabb az egészben az, hogyan magyarázták a bizonyítványukat a rendszerváltozás után a sűrűn font kommunista kapcsolati hálóból érkező tévés személyiségek. Mező Gábor könyvéről.
Az év történelmi tényirodalmi könyve lett a Librinél Mező Gábor, A kultúra megszállása című könyve.
Az év történelmi tényirodalmi könyve elismerést Mező Gábor A kultúra megszállása című kötete kapta
Mező Gábor hívta fel a figyelmet az 1976-os „Kisfiúk és nagyfiúk” című film egyik beszédes részletére.
Mező Gábor szerint a rendszerváltás társadalmi nyertesei annak az elitnek a tagjai, „amelyik gond nélkül átmentette magát”.
A kultúra után a tévé kommunisták és posztkommunisták általi elfoglalásáról is könyvet írt a történész. De miért fontos ez a téma több évtized távlatából? A szerzőt kérdeztük.
Nagyon fontos, hogy kiderüljön az igazság ezekről az emberekről, mert gyalázatos módon a saját szimpatizánsaikat, rajongóikat csapják be.
A történész több ponton is megcáfolta az énekesnő korábbi, médiában tett állításait.
Az ÁVH-hoz bejáró Vásárhelyi Miklós és a konkrétan ÁVH-s Kanyó András után ő lett Mindszenty (naivan remélve) legismertebb „mítosz-rombolója”.
A valóságban beperelte a PestiSrácokat akkor, amikor ott publikáltam az édesapjáról.
Ákosnál, vagy uram bocsá Tóth Gabinál miért nem lehet a politikai állásfoglalás a brand része?