„Meg akarnak ölni, b.szd meg!” – Mező Gábor új könyve valós történet a nem is olyan régi Magyarországról

„Szemlátomást lógott rajta a ruha, ki volt gombolkodva, szinte dülöngélve közlekedett. Fékezve megálltam mellette, benyomtam a vészvillogót. Amikor megálltam, szemlátomást megrettent, az ablakon keresztül azonnal megismert, kiszálltam, odamentem hozzá, és megkérdeztem: 

– 'Mit keresel itt, mi van veled János?' 

– 'Meg akarnak ölni baszd meg, már csak így járhatok!'

és széttárta a kabátját és bal oldalán a hóna alatt nyéllel kifelé egy fekete színű nagy pisztolyt láttam, amely félig volt a tokban. Testének jobb oldalán egy szíjon egy UZI-szerű mini-géppisztolyt láttam. Hosszú télikabátban volt, azt hajtotta szét. Én egyedül voltam, és kérdeztem tőle, 

– 'Hogy juthattál ide baszd meg?', 

erre nem válaszolt, láthatólag fojtogatta a sírás, lehet, hogy ez az alkohol hatása volt. 

Az idézett szöveg a Leszámolás Vadkeleten című most megjelent kötet első oldalán olvasható. Ez a pár mondat, a törött szélvédőjű fekete Mercedes a borítón és a cím tökéletesen passzolna egy bűnügyi regényhez. Ez a könyv azonban nem regény. Ez a könyv valóságról szól. Persze azok, akik a rendszerváltás környékén vagy előtte születtek, már az alcím, de legkésőbb a szerző, Mező Gábor neve alapján azonnal rájönnek, miről van szó. 1998 februárjában, Budapesten, a Margit híd budai hídfőjéhez közel, a nyílt utcán szitává lőtték Magyarország egyik legbefolyásosabb emberét, Fenyő Jánost, a „médiacézárt”. 

Egy ismert karakter ellen elkövetett gyilkosság mindig egy történet egyik kulcsmomentuma. 

Pár hónappal a történtek után a belvárosban fényes nappal felrobbantottak egy autót, a benne ülő szintén befolyásos, – mondjuk így – „vállalkozóval” együtt. És ez csak két eset legismertebbek közül az ország „vadkeleti” időszakából. Ez volt a magyar valóság a ’90-es években. Mező Gábor szavaival élve: „a susogós ruhákba öltözött bunkó maffiózók, a Szeva bácsik, a Jusztok, a pufajkás Horn elvtársak világa”.   

A rendszerváltás utáni átmenet Magyarországon is instabil jogi és társadalmi környezetet, bizonytalanságot, hozott, és ahogy ilyenkor ez lenni szokott, sorra megjelentek az ezt kihasználó, általában nem épp legszimpatikusabb figurák. Fenyő csak az egyik volt közülük. Hosszan lehetne sorolni a történet szereplőit az egykori amerikai diplomatából (és jó eséllyel kémből) Soros György és más üzletemberek strómanjává lett Mark Palmertől, Josef von Ferenczyn, a katpolos őrnagyból nyugaton „üzletemberré” váló, majd Magyarországra visszatérő szerencselovagon, a kádergyerek bankvezéren, Princz Gáboron keresztül a Fenyő-gyilkosság miatt épp idén elítélt Gyárfás Tamásig. 

Hiszen az szereplők közti kapcsolatokból, megegyezésekből és esetenként gyilkosságokhoz vezető ellentétekből kialakuló történet, a magyar történelem nem is oly régi időszaka akkor válik érthetővé, ha tudjuk, ki honnan érkezett, mik történtek vele, miket tett ekkoriban és korábban, és mi motiválhatta erre. 

Ezek a legtöbb esetben nem szép történetek. A szereplők valós emberek, súlyos tettekkel, saját – és általuk okozott – emberi drámákkal. A szerző nem fél moralizálni, nem próbálja objektív szemlélőnek álcázni magát. Lényeges azonban, hogy ezt úgy teszi, hogy az általa bemutatott történeteket tényekkel, adatokkal, dokumentumokkal támasztja alá. Vannak persze sejtetések is, de ezek oka egyrészt a kommunista múlt nehezen kutatható mivolta, másrészt valószínűleg a jogi procedúrák tömegének elkerülését célzó óvatosság. 

Újságcikkek, bírósági jegyzőkönyvek, tanúvallomások, levéltári adatok tömege jelenik meg sokszor idézve is a szövegben. Ezek a vargabetűk sokszor kissé megnehezítik a könyv olvasását, de mindenképp szükségesek a nagyobb kép megértéséhez. Számomra személyesen az sem volt könnyű, hogy a könyv szereplőinek történeteit olvasva újra és újra egy furcsa, negatív érzés – a legjobban talán a viszolygás szóval tudom leírni – kerülgetett. A magyar félmúlt nem volt tündérmese. Persze a Fenyőhöz hasonló antagonisták közül sokan megbűnhődtek a tetteikért (igaz rengetegen csak jóval később), de sokan nem, és hatalmukat és vagyonukat átmentve sokáig itt éltek vagy élnek ma is köztünk. Nincs tehát feloldás a történet végén – hiszen nincs is vége a történetnek.  

Pár évvel vagyok fiatalabb a szerzőnél, pontosan emlékszem arra az időre, amikor Magyarország vadkelet volt. Persze a legtöbb dologról csak utólag értesültünk. Vagy utólag sem. Ebben is sokat segít Mező Gábor könyve. Ezt volt az az időszak, amikor a magyar alvilág nyíltan folytatta üzleteit, és egy gusztustalan koktélban keveredett a rendőrséggel és a nagypolitikával.  Mindez azonban csak a felszín, a tünet. 

Ezek a Mező Gábor könyvének alapját adó folyamatok talán észrevétlenül, de máig hatnak, befolyásolják a jelenünket, és ha nem teszünk ellene, a jövőnket is. A Leszámolás Vadkeleten sokat segít abban, hogy megértsük, milyen borzalmas időszakokon van túl ez az ország, és remélhetőleg abban is, hogy szembenézzünk magunkkal, és azzal, hogy kikkel élünk, éltünk együtt. Nem lesz könnyű, de mindannyiunk érdekében remélem minél többen veszik a fáradságot, és elolvassák a Századvég kiadónál megjelent művet. Nagyon fontos könyv, amely hosszú távon meghatározó lehet a rendszerváltozás utáni időszak történelmének értelmezésében.   

Mező Gábor így mutatta be új könyvét: