Szorul a hurok Sorosék alapítványa körül: hamarosan vádat emelhetnek ellene az USA-ban

A lehetséges vádak között a gyújtogatás, a terrorizmus anyagi támogatása és pénzügyi bűncselekmények szerepelnek a New York Times értesülése szerint.

A lehetséges vádak között a gyújtogatás, a terrorizmus anyagi támogatása és pénzügyi bűncselekmények szerepelnek a New York Times értesülése szerint.
A milliárdos a Demokrata Párt ügyeinek egyik legfontosabb támogatója. Soros György jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy olyan ügyészek kerüljenek az államok élére, akik enyhék a bűnözéssel szemben.
Trump szerint börtönbe kell csukni Soros Györgyöt és a fiát.
Így kovácsolt politikai tőkét és gazdagította hálózatát a milliárdos az illegális bevándorlásból.
Betelt a pohár Amerikában.
„Micsoda felfedezés!” – szúrt oda a miniszterelnök politikai igazgatója.
Soros és Bajnai neve is előkerült.
Úgy látja: Orbán Viktor csak a saját gyengeségét kívánta ezzel elfedni.
Sőt, így még a kocsmában sem beszélnek egymással az ivócimborák.
„Vigyázzatok, figyelünk benneteket!” – írta közösségi oldalán az amerikai elnök.
„A póló megvásárlásával a TASZ munkáját támogatod – hogy a szabadság és az emberi jogok mindenki számára elérhetők legyenek. A nyereség 100%-ban a TASZ-hoz kerül” – olvasható a Dorko videójának leírásában.
Több kérdést is feltettünk ezzel kapcsolatban a márkának, azonban eddig nem kaptuk válaszokat.
Meglepő döntés született.
Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdos civil szervezetei is szerepet vállalnak az Izrael elleni háborúban.
A magyar származású amerikai üzletember pontosan tíz évvel ezelőtt állította, hogy évi egymillió migráns betelepítésével megoldódik az európai népesedési válság.
Meg is ölték. Budapest szívében, a nyílt utcán lőtték szitává a médiacézárt, ám ez csak egy tünete volt a '90-es évek magyar valóságának. A Leszámolás vadkeleten ennél sokkal többet mutat be a múltunkról, „a susogós ruhákba öltözött bunkó maffiózók, a Szeva bácsik, a Jusztok, a pufajkás Horn elvtársak világáról”.
Kiadták az ukázt: mindenkinek vesznie kell.
A John Durham különleges ügyész által készített jelentés titkos melléklete újabb megdöbbentő információkat tartalmaz.
Nem volt jó ötlet ujjat húzni Elon Muskkal.