Pride-zászló a templomban, tömeges szexuális erőszak és elszegényedett jóléti államok – dokumentumfilm készült az elmúlt tizenegy év migránskríziséről

Brüsszelben van egy régi templom, amelynek a bejáratára egy Speak for Palestine feliratú matricát ragasztottak, az oltárt hatalmas Pride-zászló takarja el, a padsorok közé pedig kifüggesztettek néhány hintát, hogy a túlmozgásos gyerekek is végig tudjanak ülni egy misét. Mindez csupán egy szimbolikus jelképe annak, hová vezetett az elmúlt bő tíz év nyugat-európai migránspolitikája, a The Future at the Gate – A jövő a határon című dokumentumfilm pedig alaposan bemutatja, milyen hatással járt számos európai vezető felelőtlensége.

Már az első jelenetek alatt bedobnak a mély vízbe; olyan emlékeket idéznek fel, amelyeket legszívesebben már régen elfelejtettünk volna. Bevágják a világsajtóban körbejárt felvételeket a Charlie Hebdo szatirikus magazin ellen elkövetett merényletről, és egy, a terrortámadástól néhány saroknyira lakó francia újságíró elmondja, mennyire megdöbbentette, hogy a baloldali politikusok megpróbálták úgy keretezni a történteket: az újság a karikatúráival lényegében kiprovokálta az iszlamisták haragját. Mindez 2015 januárjában történt, ugyanennek az évnek a novemberében meg is bukott az említett narratíva. Ekkor újabb támadássorozat rázta meg Párizst, amelynek során százharminchét ember vesztette életét, ebből nyolcvankilencen a Bataclan nevű híres koncertteremben, ahol az Eagles of Death Metal fellépésén támadtak a közönségre a fegyveresek. 

Mindez nem volt elég intő jel a vezetők számára. Az azóta eltelt idő alatt 

„Ezen a vasárnap nem kormányt választunk, hanem sorsot”– mondta el minderre reagálva dr. Dezső Tamás, a Batthyány Lajos Alapítvány kuratóriumi elnöke a The Future at the Gate – A jövő a határon bemutatóját megelőző beszédében is néhány napja az Uránia Nemzeti Filmszínházban. És ahogy az alkotásból kiderül, számos nyugati ország utólag már bánja, hogy a kormányaik képtelenek voltak megfelelően kezelni a migránskérdést az utóbbi évtizedben.

Sok más mellett a társadalmi feszültségek kirobbanása miatt; a jóléti államok polgárainak igazságérzetét elkezdte zavarni, hogy az illegális bevándorlók alanyi jogon havi hétszáz eurós segélyben részesülnek, 

Nem hirtelen kerül valaki anyagi csődbe. Először csak lassacskán halad felé, majd hirtelen nagyon gyorsan – hangzik el ezzel a filmben ezzel a hosszú távon gazdaságilag fenntarthatatlan helyzettel kapcsolatban, amelyet a nyugati országok állampolgárai már jelenleg is pénztárcájukon éreznek.

És az talán a kisebbik probléma, hogy az illegális bevándorlók nem járulnak hozzá az adott ország anyagi helyzetéhez, sokkal nagyobb gond, hogy egy részük ragadozó életmódot folytat. 

A Danube Institute első saját gyártású dokumentumfilmje nem sok újdonságot kínál azok számára, akik az elmúlt időszakban nem kizárólag a Telexből tájékozódtak; így egyben látni tizenegy év társadalmi változásait azonban igencsak sokkoló. Főleg, mert az alkotásban megszólaló számtalan nemzetközi újságíró, elemző, európai képviselő nagyjából egyetért abban, hogy a jelenlegi folyamatok már nem visszafordíthatók. Legfeljebb a mértéküket lehet kontrollálni, ami akkor sem lenne könnyű feladat, ha a döntéshozók hirtelen politikát váltanának, hiszen a frissen kirobban izraeli–iráni háború miatt várhatóan nemhogy csökkenni, de nyilvánvalóan drasztikusan növekedni fog az Európa felé induló bevándorlók száma. 

Azonban miként Fabrice Leggeri, az Európai Parlament képviselője elmondja a filmben, a Soros György által alapított Open Society Foundations célja a nemzeti gondolkodás lebontása, hatalmas lobbiereje van, 

Az alapítvány gondolkodásmódjához tökéletesen illeszkedik az a mondat, amit Emmanuel Macron a 2017-es elnökválasztási kampánya során nemes egyszerűséggel kijelentette: nincs francia kultúra. Csak az a francia kultúra létezik, amely sokszínű – tette hozzá –, mindezzel alátámasztva a filmnek azt az állítását, miszerint a migránspárti gondolkodás és a woke teljesen összefonódott. És hitleri leegyszerűsítéssel párosul, ugyanis, ha valaki szót emel az illegális bevándorlás ellen, rögtön rásütik a rasszista bélyeget. 

Ez az a törésvonal, amelyet a dokumentumfilm részletesen bemutat, miként az ismertetőjében olvasható, az ellentét azok között húzódik, akik időben felismerik a kibontakozó kihívásokat és határozottan cselekszenek, valamint azok között, akik csak akkor szembesülnek velük, amikor már alig marad valami megőrzésre érdemes. Nem csupán azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy milyen lesz Európa jövője, hanem azt is, hogy lesz-e még kinek azt mondanunk, hogy „mi időben szóltunk”.

Nyitókép: a film díszbemutatója az Urániában. (Forrás: Facebook)