Hivatalos: gigasztárok érkeznek a Puskás Arénába!
Két alkalommal is fellépnek, más-más előzenekarokkal.

Amikor a zenekar tagjai belevágtak a Some Kind of Monster című dokumentumfilmbe, nem sejtették, hogy a legválságosabb időszakukat rögzítik majd. A közelgő budapesti dupla koncert kapcsán felidézzük, hogyan élték túl a pályájuk legnagyobb hullámvölgyét.

A St. Anger című album harminc országban a lemezeladási listák első helyén nyitott, olvasható közvetlenül a stáblista előtt, és kár, hogy itt véget értek a felvételek, mert érdekes lett volna végigkövetni, hogyan reagálnak a Metallica tagjai a lemez fogadtatására.

Ugyanis enyhén szólva is megosztotta a szakmát és a közönséget egyaránt. Sosem voltam hatalmas rajongójuk, de a lemez címadó tételét nemcsak az egyik legjobb számuknak tartom, hanem minden idők egyik legbrutálisabb, leginkább földbe döngölő metáldalának; a punk-rock szubkultúrához vonzódva valószínűleg kevésbé zavart a karcos, piszkos – sokak szerint minősíthetetlen – hangszerelése. Illetve gimis voltam, amikor megjelent, akkoriban jobban vonzottak az olyan nu metal bandák, mint a Korn vagy a System of a Down, mint a régi klasszikusok, és a Metallica hangzása ezen az albumon erőteljesen az utóbbiakéra hajazott.

Valószínűleg pont e miatt gyűlölte szívből a legtöbb ősrajongó, és noha a megjelenés óta eltelt huszonhárom év, azóta sem rehabilitálták vagy fedezték fel újra. Ennek ellenére
világszerte hatmillió példányban kelt el, anyagilag hatalmas siker volt.
A szakmát szintén megosztotta: a kritikákat egyesítő Metacritic nevű oldalon húsz recenzió alapján százból mindössze hatvanöt ponton áll, ám éppen a St. Anger című dallal zsebeltek be egy Grammy-díjat, szóval nem tudtak dűlőre jutni vele.
Ahogyan maga a Metallica sem, a megjelenés idején roppant büszkék voltak rá, és érezni lehetett a nyilatkozataikból, nem csupán PR-szövegből dicsérték, hanem komolyan is gondolták. Később azonban
Lars Ulrich azt mondta, ha tehetné, visszaadná a Grammy-díjat.
Mindennél árulkodóbb, hogy a kétezres évek végére a St. Anger dalai szinte teljes mértékben kikoptak a koncertjeikből, nagyon ritkán vettek elő egy-egy számot, de akkor is hosszasan exkuzálták magukat előtte a konferálás közben. Így bár Budapesten két alkalommal is fellépnek, százszázalékosan eltérő műsorral érkezve, a setlist.fm információi szerint összesen négy-négy és fél órát töltenek majd a színpadon, és valószínűleg harminckét dalt fognak eljátszani, szinte biztosra vehető, hogy egyetlen tétel sem fog elhangzani a St. Angerről.
Ezt is ajánljuk a témában
Két alkalommal is fellépnek, más-más előzenekarokkal.

A Some Kind of Monster elején látunk egy televíziós felvételt, amelyen a bemondó szenzációként jelenti be, hogy a Metallica öt év után ismét stúdióba vonult, a dokumentumfilmnek pedig eredetileg nyilván az volt a célja, hogy folyamatosan követve őket, szemtanúi lehessünk, miként születik meg az új album.
Azt nem sejtették, hogy a banda szétesését rögzítik majd.
2001-ben járunk, az együttesen belül már ekkor is komoly feszültségek voltak, de azt nem gondolták volna, hogy a totális mélypont előtt állnak. A legnagyobb fordulópont Jason Newsted basszusgitáros kilépése volt, a döntése sokkolta a többieket, emellett James Hetfield frontember és Lars Ulrich dobos kapcsolata is egyre inkább megromlott. Aztán az énekes-gitáros az elhatalmasodó alkoholfüggősége miatt rehabra vonult, hónapokra leálltak a felvételek, de a visszatérése után is csak félgőzzel haladt a munka, ugyanis az orvosa tanácsára naponta csupán négy órát próbált.
Közben a közhangulat is ellenük fordult; a Metallica elsőként emelte fel a hangját az illegális letöltés ellen. Lars Ulrich beperelte az akkoriban népszerű, Napster nevű fájlcserélő-szolgáltatást, az általa megbízott cég, a NetPD listázta azt a háromszázezernél is több felhasználót, akik megosztották a dalaikat. Mondani sem kell, az a húzás marketingkatasztrófa volt az együttes részéről;
sok rajongó szemében a tagok kapzsi rocksztárokká váltak, akik a saját közönségüket támadják.
Nem meglepő, hogy ilyen feszültségek mellett a zenekar igencsak közel került a feloszláshoz, hogy ezt elkerüljék, felbéreltek egy csoportterapeutát havi negyvenezer dollárért. Végül elkezdtek elsimulni a konfliktusok, Robert Trujillo személyében új, azóta is állandó basszusgitárosra találtak, befejezték a lemez felvételeit, és egy nagyszabású turnéval tértek vissza.
Mindez persze nem úgy ment, hogy „gyere cipó, hamm, bekaplak”, a dokumentumfilm első verzióját alaposan meg kellett vágni, hogy befogadható terjedelmű legyen. A végső változat is közel két és fél órás, ami kiugróan hosszúnak számít ebben a műfajban, ezt a gyötrelmes utat azonban nem lehetett volna rövidebben bemutatni. A Metallica részéről pedig nagy bátorság, hogy ki merték adni, egyáltalán nem is voltak benne biztosak, hogy jó ötlet, korábban ugyanis egyetlen abszolút élvonalbeli rockbanda sem tárulkozott ki ennyire. Végül azonban jól jöttek ki belőle, mert számos olyan rajongó, aki értetlenül állt a zenekar egy-egy húzása előtt, legalább betekintést nyerhetett, milyen belső motivációk hajtották a zenészeket.
A Some Kind of Monster jelenleg egyik streamingszolgáltató kínálatában sem érhető el, a YouTube-on azonban alább teljes egészében megtekinthető:
Ezt is ajánljuk a témában
Vasárnap ünnepli születésnapját Hollywood egyik utolsó keménylegénye.

Nyitókép: Metallica: Some Kind of Monster (TMDB)
***