A gitáros, aki nélkül nem létezne a Red Hot Chili Peppers, és az életével fizetett érte

Szokás mondani, hogy ne ismerd meg a hőseidet, mert könnyen csalódás lehet a vége. Különösen igaz ez művészek esetében; néhány alkotó igencsak megnehezíti, hogy külön tudjuk választani a személyét a művétől, ugyanakkor ritkábban, de megesik az is, hogy pont azért kezdünk el értékelni valamit, mert a mögötte lévő emberek más perspektívába helyezik. 

Valószínűleg kisebbségbe tartozom a Red Hot Chili Peppers-rajongók körében, de a Give It Away és az Under the Bridge című dalokat leszámítva rühelltem a Blood Sugar Sex Magik-albumot, mert idegesített a funky. Mindig is a banda olyan hagyományos rocklemezeit szerettem, mint a Californication vagy a By The Way, aztán jött a Netflix dokumentumfilmje, és több mint húsz év után teljesen más megvilágításba került a korai hangzásuk. 

Bár nem sok jobb koncertzenekart tudnék mondani, azért olyan szinten soha nem volt meghatározó számomra az együttes, hogy betéve tudjam a történetüket, így aztán nem kevés új információt tartogatott a film, amely szépen bemutatja a kezdeti éveket. Hamar kiderül, hogy a négy alapító tag közül háromnak is nagyon hasonlóan indult az élete:

Anthony Kiedis családja a Grand Rapids nevű michigani álmos kisvárosból költözött a metropoliszba, ahol hamar összebarátkozott az Ausztráliából emigrált Fleával, majd a középsulis koncerten lenyűgözte őket a holokauszt-túlélő felmenőivel Izraelből az Államokba költözött Hillel Slovak játéka. 

Utóbbi a később What Is This-re átkeresztelt Anthym nevű zenekarban játszott, és amikor kiszállt a basszusgitárosuk, Fleat kérte fel, hogy lépjen a helyére, elképesztő megtiszteltetésként, hiszen senki soha nem szavazott bizalmat neki korábban. Aztán az egyik koncerten kitalálták, mi lenne, ha Kiedis előadna egy szöveget kezdésnek, miközben ők zenélnek, az akkoriban még nem éppen képzett énekesről pedig kiderült, hogy elképesztő színpadi jelenléte van. Ezt követően alakult meg a Red Hot Chili Peppers egyfajta mellékprojektként. Aztán olyan brutálisan intenzívek voltak a koncertjeik, 

Ami számomra talán a leginkább elgondolkodtató volt a dokumentumfilm kapcsán, hogy vajon Slovak tragikus sorsa teljesen elkerülhetetlen volt, vagy ha egy-egy apróság másként alakul, még ma is élhetne, csupán senki nem ismerné a nevét?  

Lehet, hogy ha sosem találkozik a Kiedisszel és Fleával, békésen elzenélt volna a What Is This-ben, sosem futott volna be, idővel szögre akasztja a gitárt, aztán éli a családos emberek szürkébb hétköznapjait. És mintha a belső ösztönei megsúgták volna neki, hogy meneküljön, amikor a Red Hot Chili Peppers-re hirtelen mindenki elkezdett felfigyelni, és New Yorkban lemezszerződést kaptak. Akkor kilépett a bandából, és a korábbi zenekara tagjainak is a legnagyobb meglepetésére a What Is This-t választotta. Később mégis visszatért, sikert sikerre halmoztak, majd lassan mindannyian rászoktak a drogokra. Flea ügyelt rá, hogy ez ne akadályozza a közös munkát, Kiedis és Slovak azonban

Az énekes segítséghez is fordult, bevonult az üdvhadseregbe, ahol egy éven keresztül teljesen tiszta volt. Jól érzékelteti a társadalmi közeget, illetve hogy mennyire messze volt mindez az internet korszakától, hogy az újdonság erejével hatott rájuk, amikor megtudták, a kábítószerről való leszokás elvonási tünetekkel jár. 

Slovak is megpróbált leállni, főleg, miután egy európai koncert során ideg-összeroppanást kapott, levonult a színpadról, és a többiek gitáros nélkül nyomták végig a koncertet. A tiszta időszakok azonban nem tartottak sokáig, alapvetően is nyilvánvalóan súlyos depresszióval küzdött – erről árulkodnak a naplóbejegyzései és a festményei –, és huszonhat évesen végül túladagolta magát. 

Nélküle viszont egészen biztosan nem beszélnénk ma a Red Hot Chili Peppers-ről, olyan különleges kapcsolatban volt Fleával, hogy ha elkezdtek közösen zenélni, kettőjük játéka brutális kölcsönhatásba lépett, a végletekig inspirálták a másikat, így alakult ki a banda markáns hangzása. Amely először a legerőteljesebben a korábban említett Blood Sugar Sex Magik című albumon érződik, az együttes első igazi mainstream sikerén, amelyen ugyan már nem gitározott Slovak, de a szelleme ott kísért. Annál is inkább, mert a halála után az akkor még mindössze tizennyolc éves John Frusciante vette át a helyét, aki korábban az egyik legelhivatottabb rajongójuk volt, egyetlen koncertjüket sem hagyta ki, és az elődje jelentette a legnagyobb inspirációt a stílusa kialakulásában. 

Szóval nem egy vidám históriát beszél el a dokumentumfilmje, és nyilván azoknak, akik a Red Hot Chili Peppers zenéjével kelnek és fekszenek, sem ez a cikk, sem a Netflix produkciója nem ad egy új információmorzsát sem, de attól még számukra is kihagyhatatlan. Megrendítő ugyanis a tagok szájából végighallgatni az eseményeket, és azt, miként élték meg ezeket az éveket, ugyanakkor az archív koncertfelvételek meggyőzőbben nem is prezentálhatnák, milyen energia van ebben az együttesben. A napfényes Los Angeles pedig annak ellenére is hihetetlenül hívogató, hogy bár tudjuk jól, korántsem a legélhetőbb város, de a képsorok épp azzal a naivitással töltenek el, amelyet az a sok millió ember érezhetett, akik a világ különböző pontjaiból érkezve ott keresték az új otthonukat.

A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel – amerikai dokumentumfilm. Megtekinthető a Netflix kínálatában. 

Nyitókép: A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel. (Netflix)