Az ügyészség közölte álláspontját Gyárfás-ügyben

A volt médiavállalkozó és ügyvédje által benyújtott felülvizsgálati kérelemtől a Kúria dönt majd.


A volt médiavállalkozó és ügyvédje által benyújtott felülvizsgálati kérelemtől a Kúria dönt majd.


Meg is ölték. Budapest szívében, a nyílt utcán lőtték szitává a médiacézárt, ám ez csak egy tünete volt a '90-es évek magyar valóságának. A Leszámolás vadkeleten ennél sokkal többet mutat be a múltunkról, „a susogós ruhákba öltözött bunkó maffiózók, a Szeva bácsik, a Jusztok, a pufajkás Horn elvtársak világáról”.


Az indítványról a Kúria mondja majd ki a végső szót.


Zamecsnik Péter perújításra készül.


Gyárfás Tamás börtönbüntetése május 16-án hivatalosan is kezdetét vette: a médiavállalkozó a Váci Fegyház és Börtönben jelentkezett, de nem ott tölti le a hét évre szóló jogerős ítéletét.


Ugyanis, bár ezt kevesen tudják, első millióinak egyikét ezen szervezetben betöltött pozíciója révén szerezhette.



De akkor most tedd a szívedre a kezed, kérlek. Pontosan mit is tudnál felsorolni Havastól?


Hogyan készül a börtönre, miért az elítéléséhez hozzájáruló Tasnádi Pétertől kért segítséget, és miért nem mondott határozott nemet Portik Tamásnak?


Az elítélt egykori vállalkozó hosszan próbálta ártatlanságát hangoztatni a Friderikusz-podcastban, de a műsorból az is kiderült, hogy sok emberrel volt konfliktusa.


Kicsit neheztelek a Gyárfásra, mert pár hete beszéltünk, és bár nem hívtam meg a műsoromba, számítottam rá, hogy hozzám jön el, és nem egy balf@szhoz.


De belekeverni mindebbe a pártpolitikát, talán éppen azokkal szemben igazságtalan és unfair, akiknél nyilvánvalóan látható, hogy valóban a rezsim áldozatai.


Perbeszédekkel folytatódott másodfokon a Fenyő-gyilkosság kapcsán indult büntetőper.


Nem sikerült érdemben elkezdeni a másodfokú eljárást a Fenyő-gyilkosság kapcsán indult perben.


A Fővárosi Ítélőtábla négy tárgyalási napot tűzött ki az eljárásban. Az első április elseje lehet.


A Nap Tv egykori tulajdonosa és védője új bizonyítékokkal és tanúkkal állt volna elő, de erre jövő tavaszig várniuk kell.



Varju Lászlót, Fekete-Győr Andrást és Gyárfás Tamást is elítélték.


Az elsőrendű vádlottnak hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen kell jelentkeznie.


A büntetőügy iratai nemrég érkeztek meg a Fővárosi Ítélőtáblára.
