Van más is, amire alapozzák a perújítást?
Van. De ezt Zamecsnik Péter csak azt követően adhatja be, ha már másodfokú ítélet írásban megérkezett. Más kérdés, hogy van olyan újságíró, aki már a kétségeit is megfogalmazta arról a beadványról, amelyet az ügyvéd úr még el sem kezdett írni. Nyilván ez egyfajta megfelelési kényszer.
A jogerős és az elsőfokú ítélet egyik alapja az a két rögzített beszélgetés, amit az ön állítása szerint összemostak és kreáltak belőle egy harmadikat.
Az ítélet 184.oldalán az szerepel, hogy „az egyik találkozás során Portik Tamás vádlott azon a sértett megölését jelentő kérdését, hogy a sértettet »szétbasszuk-e« és egy ismeretlen, de ugyancsak a sértett megölését jelentő kézmozdulatát Gyárfás Tamás vádlott megértette és a sértett megölésébe akként egyezett bele, hogy széttárta a kezét és rábólintott”.
Dehogy tártam én szét a karom! De nem is bólintottam.
Nem tudom, hogy ezt ki látta. Ilyen nincs a felvételek leiratában. Portik pedig nem videózott, és tudtommal mást sem forgatott.
Mikor és miért tárta akkor szét a kezét?
A másik, két és fél hónappal később zajló beszélgetésben, amikor a 1996 májusi, kaposvári meggyanúsításomról beszélünk, Portik az ujjai összedörzsölésével jelezte, hogy pénzért azt is meglehet oldani. Erre én széttártam a karom, nem erősítettem meg és nem is cáfoltam.
És ami a lényeg, pénzt sem ekkor, sem máskor nem adtam neki.
Nem értem, hogyan lehet két időben és témában jelentősen eltérő beszélgetésrészletből kreálni egy harmadikat.
Miért nem mondta azt sosem Portiknak – legalább is a rögzített beszélgetésekben –, hogy „ki akarsz mondatni velem valamit, ami nem történt meg, amit nem követtem el”?
Amikor hat évi bujkálás után 2003. június 1-én felkeresett, közöltem vele, nem tudom miről beszél, fogalmam sincs, hogy hova akar kilyukadni. Különböző szövegkörnyezetben vagy tizenötször mondom el ugyanezt.
Az ítélet arról tanúskodik, hogy nem azt keresték, mi szólhat mellettem, hanem, hogy mi szólhatna ellenem.
Portik azonban újra és újra ugyanazt sulykolta. Még egyszer: miért nem küldte el?
Féltem. Olyanokat is mondott, ő tudja, hogy merre jár a lányom. Azt is mondta, itt van egy a betonoszlop, de ha azt akarja, hogy holnap ne legyen itt, akkor az nem lesz itt. Számtalanszor ismételte, hogy ha ő bemegy a rendőrségre és azt mondja, hogy megbíztam őt, akkor én ott fogok megrohadni a börtönben.
Verebes István mondta nekem, hogy sokkal jobban járok, ha kommunikálok egy olyan emberrel, aki fenyeget, mint ha elzavarom. Mert, akkor kiszámíthatatlan, hogy mi történik.
De ha tudtam volna, hogy felveszi a beszélgetéseket, akkor másképp beszélek vele és egyértelműbben fogalmazok.
Milyen embernek ismerte meg egyébként Portik Tamást?
Számos énje van. Tud kemény lenni, de képes ennek az ellenkezőjére is. Engem sokszor magasztalt is. Azt mondta, tegyek a nyakamba egy sípot, ha bármikor gondom van, csak fújjak bele. Ő ott lesz.
Ugyanakkor felvette a beszélgetéseiket, amely önnek most sokba kerül.
Azt tudja, hogy ezeket megvételre felajánlották nekem? Aki az idézeteket hozta, az, akit mi felismertünk. Közölte, ha rosszul cselekszem, akkor abból „katasztrófa lesz”. Erre én azt mondtam neki, hogy menjen el, a papírjait pedig vigye el a rendőrségre. Nem tette. Én vittem el. Neki lett igaza.
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
