Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

2025. december 01. 18:47

A jelöltállítás nem az első alkalom volt arra, hogy a tiszások által megrendezett „népakarat” visszájára sült el.

2025. december 01. 18:47
null
Mandiner

Magyar Péter és a Tisza Párt előválasztása kapcsán is gyorsan kiderült, hogy itt-ott, egy-két embert azért meg kellett tolni, noha a 2021-es nagy előválasztás óta tudjuk: ez már csak így megy. A jelölállítósdi előtt azonban volt egy másik szavazása is a Tiszának, amelynek egyik pontja neccesre sikeredett. Ez később visszaüthet Magyar Péterre és hogy hogyan, az a Mestertervben derült ki!

Mráz Ágoston Sámuel a műsorban többek között felidézte, hogy a Tisza korábbi szavazásán, a Nemzet Hangján is kijött egy eredmény, ami nem biztos, hogy segített a pártnak. Nevezetesen Ukrajna uniós csatlakozásának kérdése, melyen a többség a támogatás mellett voksolt. A Nézőpont Intézet vezetője úgy fogalmazott:

Szerintem hirtelen felindulásból rátették az ukrán EU csatlakozás kérdését. Vagy pedig, a brüsszeli párttársaknak és finanszírozóknak meg akartak felelni, hogy lám-lám nem beszélünk róla, de egy bizonyítékot hoztunk arra, hogyha kell Ukrajna pártjára állunk.

Hozzátette, hogy a szavazás "már régen volt", de ez volt az utolsó alkalom, hogy a Tisza Párt beszélt Ukrajna csatlakozásának kérdéséről, de ez a magyar társadalom túlnyomó többségének álláspontjával ellentétes. Miután látták, hogy a téma az ő szempontjukból kényes, ezért kisasszéztak mögüle

A Mesterterv legutóbbi adását a cikkünk elején található videóban nézheti vissza.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gubbio
2025. december 01. 19:24
Ez a jó taktika. Ki kell hozni őt a valóság szembesítésével a sodrából, mert akkor igazi arcát mutatja.
Válasz erre
0
0
csulak
2025. december 01. 19:18
Mit ajánl Magyar Péter? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Gender ideológiát. Ukrajna támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráns áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!