Magyar Péterre ezúttal az empatikus, nőbarát szerepét osztotta Radnai rendező, ami kb. annyira volt hiteles alakítás, mintha Kádár János arról merengett volna jogvédő aktivistákkal az ’50-es években, milyen szomorú, hogy bizonyos politikusok futószalagon, koncepciós perekben végeztetik ki az embereket, köztük saját elvtársaikat is.
Az egész jelöltbemutató performansz legszürreálisabb jelenete az, amikor a politikusjelölt hölgyek Magyar Péterrel kánonban hüledeznek a családon belüli erőszak borzalmain, megemlítve, hogy bizony szörnyű, életre szóló, traumát okozhat a gyerekeknek és az asszonyoknak egy nárcisztikus bántalmazó uralta családi légkör. És közben nem röhögik el magukat!
Dehogy röhögik. A három tiszás képviselőjelölt hölgy olyan riadt arccal üli végig a Magyar Péterrel folytatott beszélgetést, mintha – a miheztartás végett – ötször megnézették volna velük Hajdú Péter Varga Judittal készített interjúját, majd a lelkükre kötötték volna: ha rosszat mondtok, Péter előhúzza a nadrágszíjat, nekilök benneteket az ajtófélfának, de mehettek a börtönbe, a gyerekeitek meg intézetbe, »agyhalott, debil, trampli, egysejtű bunkó, vidéki prolik«! (Csak hogy szó szerint idézzek Magyar Péter híresen filantróp, mintaférji megnyilvánulásaiból...)