Videón, ahogy leleplezik Havas Henriket: ezekről nem sokan tudtak

2025. július 09. 18:59

Érdekes momentumokat idézett fel a "tanár úr" múltjáról Mező Gábor.

2025. július 09. 18:59

A kormányt előszeretettel becsmérlő, az utóbbi időben éppen a Magyar Péter-hívővé váló Havas Henrik eddigi életútját elemezte végig a Fekete Lexikon legújabb adásában a kommunista múlt feltárásával foglalkozó Mező Gábor, aki eddig kevéssé ismert részleteket is megosztott a „tanár úrról”.

Mező felidézte, hogy Havas egykoron garázsmesterként kezdte pályafutását, de aztán a Magyar Rádió riportereként, majd a Nap TV műsorvezetőjeként lett ismert személyiség.

Ezt is ajánljuk a témában

Akkoriban sülve-főve együtt voltak a nemrég elhunyt Forró Tamással, akivel egy kalap alá is vették őket. A „tanár úr” azonban ez ellen utóbb hevesen tiltakozott, miután kiderült Forró ügynökmúltja. 

Őt azonban sosem tudták beszervezni, egyebek mellett pont azért, mert anyósa a Belügyminisztériumban dolgozott 

– idézte Havas egyik nyilatkozatát a kutató.

Mező kitért arra is, hogy kinek a segítségével válhatott egyik pillanatról a másikra a rádió riporterévé Havas de kitért az újságíró/műsorvezető nehezen hihető állításaira is.

Így arra, hogy Antall József egykori kormányfő tv-elnököt akart belőle csinálni, vagy arra, hogy az amerikai titkosszolgálat is be akarta szervezni, hogy utána a Columbia Egyetemen tanítson, majd FBI-szerű portréakt állítson össze a magyar politikai elit képviselőiről. 

Mező felelevenítette, hogy 

Havas államtitkár volt a Horn-kormányban, majd hat nap után távozott, 

miután stábja egyik tagja ellen csalás gyanújával rendőrségi nyomozás indult. 

A teljes adást itt nézheti meg:

Nyitókép: YouTube képernyőfotó

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Picnic Niki
2025. július 26. 17:57 Szerkesztve
Ez elég vérszegény bűnlajstrom. A közrádiónak, közte HH-nek is, köszönhető, h szoc. táboron belül a nyilvánosság egyre jobban itt kezdett el tágulni, még ha sokan mindenkit, aki ott dolgozott, őskomcsinak tartanak. Újszerű, fiatalos hang volt az övé, Forróval egyetemben. A stílusát nem kedvelem, elszaladt vele a ló, sokszor vmivel eldicsekszik, majd odaszúrja, "lényegtelen", azaz mégis csak azért csinálta, h bizonyítsa, milyen nagy ember volt egykor. A hanyag testtartásáról, a másik szavába állandóan belepofázásáról nem is beszélve. Ennek ellenére sokan ma is meghallgatják videóit.
gullwing
2025. július 10. 08:48
Nincs mit látnivaló, csak a megszokott metodika szerinti pályafutás....
csigabus
2025. július 10. 08:43
Ennek a Havasnak térdig ér a nyála! Az anyósa berakta a rádióba és beindult a karrier! Szerintem megrendelésre dolgoztak a besúgóval!
Kecmec
2025. július 10. 08:14
Amikor megismertem garázsmesterként ,honosítással kapcsolatban még nem tudtam mi lesz belőle ..csak arra a következtetésre jutottunk a cimborámmal ,hogy egy felfuvalkodót hólyag akinek minden második szava kamu vagy hazugság ......azóta se lett jobb véleményem és pislogva nézem mire lehet jutni az életben kamuzással,vetítéssel és önfényezéssel......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!