Ezért érdemes Juszt Lászlót olvasni!

„Ezért érdemes Juszt Lászlót olvasni! 

Múltkor megvettem Juszt László »A Juszt-ügy« című remekművét. Igen, szarkasztikus vagyok. Ennek a hazug ponyvának annyi köze van a remekművekhez, mint szerencsétlen Stadler József Utolsó vacsorájának az eredetihez. Viszont minden ilyen ömlesztett sajt-szerű szövegmonológban lehetnek érdekes információk. Ez ezúttal is így van. Sok csemegét találtam. 

A karcsú, igénytelen megjelenésű kötet négyszázötven forint volt a könyvmentőknél, ennyit éppen megért nekem. Juszt pontosan úgy ír, ahogyan elképzeltem. Igen gyöngén. Tényleg, iskolás a stílusa. Éppen így képzelek el egy olyan csókos újságírót, aki mindig megkapta a nagy lehetőségeket, a nagy sztorikat, ezért aztán egyáltalán nem kellett fejlődnie. Meg nyilván gyorsan össze is csapta, sok pénzt hozhatott így is. 

Szórakoztató persze, hogy mennyire szereti magát. Azt írja Juszt, hogy fiatalon »csakúgy« megkapta a legfontosabb területeket a Híradónál. Miért? Mert senki mást nem érdekelt... 

»A nyolcvanas évek elejétől – még TV Híradós koromban – osztott be Matúz Józsefné, a Híradó alapító főszerkesztője belügyi és honvédségi tudósítónak. [...] A szerkesztőségben igazából senki  nem foglalkozott ezekkel a minisztériumokkal, s mert én voltam a »Benjamin« a Híradónál, rám ragadt ez a két terület. Amikor a rendszerváltás előestéjén Szabó László megszüntette a Kék fény-t, adta magát a lehetőség egy új rendőrségi műsor indítására, így született meg a Kriminális«.

Rád ragadt. 

Értjük, Juszt elvtárs! Szóval el kellene hinnünk, hogy a Kádár-diktatúra legfontosabb propaganda-eszközében, a Magyar Televízióban, amely akkor még riválisok és versenytársak nélkül moshatta a társadalom elméjét, szóval a szigorúan őrzött és védett Tévében, ahol kőkeményen megválogatták, hogy ki kerülhet képernyőre, valahogy senki sem akart a két legizgalmasabb témával, a belüggyel, meg a honvédséggel foglalkozni a Híradónál. Ezért aztán a »Benjaminé« lett, így rá ragadt.

Valamit elfelejtettél, Juszt elvtárs! Tudjuk, hogy számodra utólag lényegtelen, de te egy bizonyos Juszt Lajos miniszter-helyettes elvtárs fia voltál. Szófiai tanulmányaid is igen gyanússá teszik a személyedet. Nem beszélve a későbbi karrieredről, Szemjon Mogiljevicsről, meg a többiekről. Ez valahogy kimaradt a könyv nyitányából. 

De a lényeg: a rendszerváltoztatás után a hírhedt, rettegett Szabó László, ötvenhatos szabadságharcunk egyik legocsmányabb, legszorgalmasabb lejáratója, aki egészen nyilvánvalóan BM-es volt (bár pozícióját azóta sem ismerjük, nem ismerhetjük, fogalmunk sincs – nála sem –, hogy szt-tiszt, sima leszerelt állambiztonsági tiszt, vagy mi más lehetett) úgy döntött visszavonul a képernyőről. Ő volt a kakukktojás. Az elszegényedéstől nem kellett félteni, egyrészt nyilván degeszre kereste magát, másrészt természetesen üzletelni kezdett. Mert a pénzt ez a »kommunista« is szerette.  

Viszont kellett valaki, valaki, aki készít egy hasonló műsort. És itt megint szükség lett Juszt Lajos miniszterhelyettes törtető, nagyszájú fiára. A kapcsolatrendszerére. A többi úgymond történelem. 

Megírtam ezt is A tévé megszállásában. Juszt elvtársról több fejezet szól. 

Kedves volt tévések, tudom, hogy sokan követtek, olvastok. Ti elhiszitek, hogy azért lett Juszt a belügyi és honvédelmi tudósító, mert a többieket nem izgatták ezek a témák? Így működött a Kádár-diktatúra? A szigorúan rendszabályozott és ellenőrzött Tévé? Egyáltalán, milyen emlékeitek vannak »Kezitcsókolom elvtársról«?”

Nyitókép: Képernyőfotó