Ha ezt a szabályt bevezetik Angliában, Szoboszlai eligazolhat Liverpoolból

A fizetési plafon bevezetése csökkenthetné a Premier League versenyképességét.

A fizetési plafon bevezetése csökkenthetné a Premier League versenyképességét.
Az érintettek október 13-ig kaptak haladékot az önként való távozásra.
Egyetlen amerikai cég többet ér, mint az Európai Unió húsz legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalata együttvéve.
Ők lemondtak a magyar érdekről.
A támadók először nem tankokkal jönnek, hanem kódokkal és hazugságokkal.
A szövetségi bíró eljárásjogi okokból visszadobta az elnök 15 milliárd dolláros keresetét, amint a New York Times ellen nyújtott be.
Orbán Viktor közölte az új állatvédelmi szabályokat.
Az új szabályozások 2026-tól lépnének érvénybe.
Tiltott bármilyen politikai, ideológiai vagy vallási tartalom stadionbeli megjelenítése.
Könnyen elképzelhető, hogy a „hülye Csányi-szabály” nélkül most Gruber megint kölcsönben játszana, Ötvös maradt volna Pakson, Varga pedig már Olaszországban készülne az idényre. Ferentzi András írása.
Ma minden azt sugallja, hogy vagy finom, vagy egészséges lehet az étel, pedig erről szó sincs – mondja Szabó Adrienn. A népszerű dietetikussal szakmáról, hitről, életmódgurukról és arról beszélgettünk, hogy miért nincs baj a rántott hússal.
A vállalat így szeretné kikerülni az uniós politikai hirdetésekre vonatkozó új átláthatósági szabályokat.
Többek között bebességtúllépés, irányváltoztatás és az elsőbbség szabályainak megsértése miatt.
A férfinél, akit korábban már eltiltottak a vezetéstől, kábítószergyanús anyagot is találtak.
Az Ukrajnának nyújtott katonai segély módozatai miatt folyik nyomozás a politikus ellen.
Amikor egy politikus gyermekének a sértegetése a független-objektív sajtó legnagyobb műve, ott baj van.
Több mint ezer barista vonult sztrájkba Észak-Amerikában, miután a cég a dolgozók szerint megalázó módon szabta át az öltözködési szabályokat.
A védelmi kiadások fontossága áll a háttérben.
A fokozott biztonsági intézkedések célja, hogy a húsvéti ünnepek alatt garantálják az állampolgárok védelmét.
Nem túlzást azt állítani, hogy a 15. módosítással a Fidesz új társadalmi szerződést tett az asztalra.