Amit a kormányfő Brüsszelben produkált, azt kevesen tudták volna utána csinálni

Röhögjön a Népszava inkább azokon a kormányfőkön, akik lehazudják a csillagokat is az égről a saját lakosságuk előtt. Horváth K. József írása.


Röhögjön a Népszava inkább azokon a kormányfőkön, akik lehazudják a csillagokat is az égről a saját lakosságuk előtt. Horváth K. József írása.


A magyarok egyértelműen elutasítják a baloldali megszorításokat és a brüsszeli háborús terveket.


Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?


Jön a sorsdöntő EU-csúcs, rákapcsoltak az ukránok.


Kettős mérce a köbön: a 24.hu szerint a magyarokat „hidegen hagyta” a Nemzeti Konzultáció, holott rekordmennyiségű, 1,6 millió ív érkezett vissza. Bezzeg amikor a Tisza Párt harmadannyi embert sem tudott megszólítani, akkor élő közvetítéssel ünnepeltek – most viszont mélyen hallgatnak arról, hogy Magyar Péter a saját konzultációja kapcsán még a konkrét számokat sem merte közölni.


„Ezt viszem magammal jövő héten Brüsszelbe, ahol hangot adok a csendes többség véleményének” – írta a miniszterelnök.


Mario Nawfal szerint nem véletlen, hogy Brüsszel gyűlöli azt, amikor a magyar kormány kikéri az emberek véleményét.


Brutális korrupciósbotrány robbant ki Ukrajnában!


„Most még időben vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök.


Alaptalanul vádaskodott az ukrán elnök.


Átlépte a félmilliót a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek száma.


A legújabb nemzeti konzultáció középpontjában az adók, a családtámogatások és a rezsiköltségek állnak.


A háborút nem lehet másból finanszírozni, csak adókból, ha valaki ellenzi a háborút, akkor az öt kérdésre öt nemet kell mondania.


Brüsszel nyomul, Magyar Péter adót emelne – most a nemzeti konzultáción dönthetnek a magyarok.


A politikus szerint a Tisza Párt titokban tervezett adóemelései a magyar családokat és a vállalkozásokat földhöz vágnák.


Már elkezdték kézbesíteni a nemzeti konzultációs íveket.


A kitöltő öt kérdésre tud majd válaszolni.


Postázni kezdték a nemzeti konzultáció kérdőíveit Budapesten, a válaszadás határideje november 30. Az íveket egyelőre papíron lehet kitölteni.


„Vegyünk részt a nemzeti konzultációban és tiltakozzunk az adóemelések ellen” – mondta Hidvéghi Balázs.


Az összes fontos kérdésről beszámolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
