Drónokkal csempészték a cigarettát, erre nem számítottak (VIDEÓ)

A NAV munkatársai a több mint 3,3 millió forint értékű adózatlan dohányterméket foglaltak le.

A NAV munkatársai a több mint 3,3 millió forint értékű adózatlan dohányterméket foglaltak le.
Karácsony Gergely egészen Budapestig menekült Miskolcról miután megkérdeztem az ügyvédje ellen folytatott NAV nyomozásról.
Az MSZP-s polgármester közösen mutatott be egy járműflottát az Amnesty-vezér csalással gyanúsított testvérével.
Csütörtökön még a budapesti havazásról is sikerült írnia a főpolgármesternek.
Az Amnesty International Magyarország igazgatója korábban az Open Society Foundations (OSF) emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott.
A dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt.
Repkednek az ellenőrzések és a bírságok, utánakérdeztünk, hogyan próbálják rajtakapni a trükkös áruházakat.
Továbbra sem derült ki, hogy mit találhatott az otthonában a NAV.
Az ATV ma egyre több furcsaságra hívta fel a figyelmet.
Tordai Csaba után a párbeszédes politikusnál is vizsgálódott az adóhatóság.
A NAV pénzügyőrei szúrták ki a lengyel rendszámú furgont.
Kiderült, hogy 410 doboz zárjegy nélküli cigarettát szállított a furgonjában.
A pénzmosás elleni törvény, eleve kockázatos esetekben fokozott nyilvántartásra kötelezi a bankokat.
A sofőr és két társa elszaladt a helyszínről.
Karácsony pénzembere korábban megerősítette: külföldi pénzek is voltak a 99 Mozgalomnál.
Csak úgy sűrűsödnek a viharfelhők a főpolgármester feje felett.
Az OTP feljelentése után kezdték meg a vizsgálatot.
A komoly politikai szerepet is vállaló, a kormányt keményen ostorozó lelkész szerepének megítélése rendkívül ellentmondásos, van, aki szerint a karitatív tevékenysége példamutató, más szerint a liberális szociálisellátó-maffia egyik vezére.
Nem csak a versenyek környékén jelenhetnek meg az adóhivatal munkatársai
Kövesse a Facebookon!