Néhány napon belül bekövetkezett: a 444-en kezdték el felkészíteni a lakosságot a megszorításokra

A Raiffeisen vezető elemzője felsorolta, hogy valószínűleg milyen intézkedésekkel fog kezdeni Magyar Péter.


A Raiffeisen vezető elemzője felsorolta, hogy valószínűleg milyen intézkedésekkel fog kezdeni Magyar Péter.


Simor András a HVG-nek azt is kijelentette, hogy „le kell számolni azzal a hiedelemmel, hogy a jólétet a kormány biztosítja: ez alapvető hazugság”.


Nagy Attila Tibor szerint az új kormány népszerűtlen gazdasági intézkedéseket fog hozni.


A Bruegel Intézet szerint Magyar Péternek ambiciózusnak kell lennie a megszorításokkal.


Az egykori pénzügyminiszter Juszt László műsorában bírálta az áfacsökkentésre és a családi pótlékra vonatkozó balos elképzeléseket.


A román kormány radikális közigazgatási reformra készül: tízezrek állása kerülhet veszélybe. A cél a költségvetési hiány mérséklése, az árát azonban a helyi intézmények és alkalmazottaik fizethetik meg.


A volt pénzügyminiszter az ATV műsorában többek között belengette, hogy a közigazgatásban nagyon sok munkahelyet meg kellene szüntetni.


Egyszer már bemutatta a baloldal, mit jelent a "technokrata kormányzás", nézzük hát meg újra mi az amit visszahozna Magyar Péter és a Tisza Párt.


Kalkulátorunkkal bárki kiszámolhatja, mire számíthat, ha a Tisza Párt nyeri a választásokat.


Kiderült, a Tisza Párt frissen előrántott kamuprogramja helyett valójában a már kiszivárgott brutális megszorítócsomag végrehajtására készülnek Magyar Péterék.


Már napokkal ezelőtt kiderült, a Tisza Párt valódi programja az ősszel kiszivárgott megszorítás-gyűjtemény, amely a családok helyett Brüsszel és a globális piac érdekeit képviseli.


Multi- és piacbarát, neoliberális gazdaságpolitikai fordulat jönne, ha a Tisza Párt nyerne áprilisban, ami nem jólétet, hanem megszorítást jelent a családoknak.


Tényleg igaz lehet, hogy megszorításra készülnek.


Bokros Lajos után újabb balliberális közgazdász menne neki a nyugdíjrendszernek. A Mandiner által megkérdezett szakértő elárulta, miért akarhat megszorításokat a Tisza.


Kapitány István érkezésével a Tisza Párt a jelek szerint nyíltan cégként kezelné az államot. Ezzel a hatékonyság nevében az ember válik mellékessé.


Románia megelőzte Magyarországot – így szólt az utóbbi évek egyik gyakran hangoztatott panelje. A bukaresti eurokrata kormány augusztusi, majd januári megszorításai azonban megmutatták, mi is a helyzet.


A Tisza új gazdasági és energetikai szakembere szerint ezzel „viszonylag rövid idő alatt jelentős javulást lehet elérni”.


A volt kormányfő szerint az üzleti érdekek ellentétesek a politikusok, így a választók érdekeivel, amire az infláció a válasz.


Itt az eredménye a román Tisza-csomagnak: az infláció ismét rekordot dönt, a béreket befagyasztották, a cégek pedig elbocsátási hullámba kezdtek.

