Kapitány István krédója: az ember mint költségtétel – ezért bukik meg a Tisza vállalati állammodellje

A Tisza Párt elmúlt heteinek legfontosabb lépése Kapitány István és más multicéges háttérrel rendelkező politikus színre lépése volt. A Shell globális alelnöki posztjáról érkező Magyar Péter párti politikus három hónappal a választás előtt bukkant fel a párt környékén, ráadásul nem egyszerű háttértanácsadóként, hanem a gazdasági-energetikai terület fő arcaként. A gyors belépés, az előzmények hiánya és a multinacionális karrier hangsúlyozása önmagában is kérdéseket vet fel, ám a történet ennél többről szól. A Tisza láthatóan tudatosan épít arra az üzenetre, hogy „profi menedzserekkel” lehet rendet tenni az országban – mintha Magyarország egy rosszul működő vállalat lenne, amelyet hatékonysági mutatókkal, racionalizálással és vezetői döntésekkel kell új pályára állítani.

A Tisza Párt környezetében több olyan szereplő jelent meg, akik multinacionális cégeknél, nemzetközi szervezeteknél vagy vállalati struktúrákban szocializálódtak, és politikai szerepvállalásukat is ebből a logikából vezetik le. A párt kommunikációja szerint ez előny: „kívülről jövő”, „nem a régi politikai elitből érkező” szakemberek, akik majd hatékonyabban működtetik az államot. A kérdés azonban nem az, hogy lehet-e tanulni a vállalati világból, hanem az, hogy szabad-e egy országot ugyanazon az elven irányítani, mint egy céget.

A tudományos menedzsment – és ami mögötte van

A vállalati gondolkodás egyik alapja a scientific management, vagyis a tudományos vezetés elmélete. Frederick Winslow Taylor a 20. század elején abból indult ki, hogy a munkafolyamatok objektíven mérhetők, elemezhetők és optimalizálhatók, és minden feladatra létezik egy „legjobb módszer”. A rendszer lényege a standardizálás, az ellenőrizhetőség és a központi irányítás: a vezetés gondolkodik, a végrehajtás pedig követi az előírt lépéseket.

Ez az elmélet ipari környezetben, gyárakban, rutinfeladatoknál valóban hozott eredményeket. A probléma akkor kezdődik, amikor ugyanezt a logikát komplex társadalmi rendszerekre, így a közigazgatásra vagy egy ország egészének irányítására próbálják ráhúzni. Itt ugyanis nem csupán hatékonyságról, hanem emberekről, jogokról, értékekről és politikai konfliktusokról van szó.

A humán tényező figyelmen kívül hagyása

A scientific management egyik alapvető kritikája, hogy az embert elsősorban erőforrásként kezeli. A dolgozó – vagy a közigazgatásban a köztisztviselő – nem autonóm döntéshozó, hanem egy optimalizálandó elem a rendszerben. Ez a szemlélet a közszférában különösen veszélyes. Az állam működése nem pusztán technikai feladatok összessége, hanem olyan döntések sorozata, amelyek társadalmi bizalmat, empátiát és mérlegelést igényelnek.

Egy vállalatnál elfogadható, ha a vezetés hatékonysági okokból átszervez, leépít vagy standardizál. Egy államnál viszont a túlzott racionalizálás elidegeníti a rendszert az állampolgároktól, és kiüresíti a közszolgálatiság fogalmát. A Tisza által felmutatott menedzsertípusú politikusok eddigi megszólalásaiban éppen ez a technokrata szemlélet köszön vissza: mintha a társadalmi problémák pusztán rossz szervezési kérdések, a problémák pedig megoldhatók költségcsökkentéssel, és a bevételek növelésével. 

Merev szabályozás és túlzott formalizmus

A tudományos vezetés másik problémája a merevség. A standardizált folyamatok, előírások és kontrollmechanizmusok csökkentik a mozgásteret az egyedi helyzetek kezelésére. A közigazgatás azonban definíció szerint olyan terület, ahol az „egy kaptafára” megoldások gyakran kudarcot vallanak. Az államnak nem egy fiktív „átlagos polgárral”, hanem valós, sokszor rendkívül eltérő élethelyzetekkel van dolga.

A Tisza politikai ígéreteiben visszatérő elem az „átláthatóbb”, „hatékonyabb”, „szabályozottabb” állam. Ezek önmagukban jól hangzó kifejezések, ám ha mögöttük a vállalati logika áll, akkor könnyen egy túlformalizált, rugalmatlan rendszer jön létre, ahol a szabály betartása fontosabb lesz, mint a jó döntés. Ez nem modernizáció, hanem a bürokrácia újracsomagolása.

Feszültség a demokratikus értékekkel

Egy cégben a döntések legitimitását a tulajdonosi akarat adja. Egy országban viszont a legitimitás forrása a választópolgár, a nyilvánosság és az elszámoltathatóság. A scientific management logikája alapvetően hierarchikus és felülről lefelé működik, ami nehezen egyeztethető össze a demokratikus döntéshozatal természetével.

Amikor a Tisza azt sugallja, hogy „szakértői alapon”, politikai viták nélkül lehet majd kormányozni, valójában a politika lényegét tagadja. A közélet nem mérnöki probléma, hanem érdekek, értékek és konfliktusok terepe. Egy ország irányítása nem projektmenedzsment, hanem folyamatos társadalmi egyeztetés.

Ügyfél vagy állampolgár?

Talán a legélesebb ellentmondás az „vásárló” és az „állampolgár” fogalma között húzódik. A vállalati gondolkodás vásárlókban, felhasználókban gondolkodik: választási lehetőségekben, szolgáltatásokban, elégedettségi mutatókban. 

A Tisza retorikájában gyakran jelenik meg az állam, mint szolgáltató cég képe. Ez első hallásra barátságos, valójában azonban leszűkíti az állampolgári szerepet egy fogyasztói viszonyra. Az állam nem azért létezik, hogy „versenyezzen”, hanem azért, hogy közösséget szervezzen, jogokat garantáljon és őrizze az állampolgárai testi és vagyoni épségét.

Kapitány István, mint Bajnai 2.0

Kapitány István és a Tisza körül felépített menedzsernarratíva nem egyszerű személyi kérdés, hanem szemléleti probléma. Egy ország nem cég, az állampolgár nem vásárló, a politika pedig nem hatékonysági gyakorlat. A technokrata kormányzás logikája – minden látszólagos racionalitása ellenére – alkalmatlan egy demokratikus állam irányítására, ezt már megtanultuk Bajnai Gordon kormányzása alatt. A kérdés így nem az, hogy jó-e egy multinacionális vezető tapasztalata, hanem az, hogy nem túl nagy-e az ár, amit akkor fizetünk, ha egy országot ugyanazzal a logikával akarunk működtetni, mint egy gigavállalatot.

* * *

Nyitókép: Kapitány István Facebook oldala