Új jogszabály a láthatáron: betilthatják a drogok említését a művekben

A belügyminiszter szavaiból egyenlőre nem kikövetkeztethető, hogy pontosan milyen művekre vonatkozhatna egy ilyen tiltás.


A belügyminiszter szavaiból egyenlőre nem kikövetkeztethető, hogy pontosan milyen művekre vonatkozhatna egy ilyen tiltás.


A Tisza-vezér azt hirdette közösségi oldalán, hogy az MNB szerint nem bűnös, azonban a valóság ennél jóval árnyaltabb.


Navracsics Tibor szerint nem igazolódtak az önazonossági törvényt ért vádak.


A francia gyermekügyi főbiztos szerint a pedofil bűnözök a Shein által forgalmazott „gyermeki kinézetű szexbabákon” gyakorolhatnak, mielőtt igazi gyermekekre támadnak.


A jogszabály megszegése 200 és 4000 euró közötti pénzbírsággal járhat.


A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.


A 23 éves Iryna Zarutska halála felrázta Amerikát: a kormányzó aláírta az „Iryna törvényt”, amely szigorítja a bűnözők szabadlábra helyezését, míg Donald Trump a demokratákat okolja a vérontásért.


A brüsszeli boszorkánykonyhában már arra is rájöttek, hogy kerüljék meg a magyar vétót.


A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint vékony a határvonal a művészi szabadság és a kábítószer népszerűsítése között.


Kósa Lajos, az Ország Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának másik tagja pedig arról beszélt, újra kell gondolni a fegyvertartásra vonatkozó szabályozást idehaza.


A Kaliber főszerkesztője nem tartja kizártnak, azt, hogy Ruszin-Szendi még a honvédség felsővezetőjeként kapott engedélyt önvédelmi célú rövid lőfegyver tartására, ami öt évig érvényes.


Bár Sebestyén József halálát elmismásolták, az utóbbi két hétben óriási változások indultak meg.


A kisfiúnál légzési és keringési elégtelenség állt be, majd elhunyt. Az ügyészség három nap gondolkodási időt kért.


A jogszabály célja, hogy jogi keretet teremtsen a sajtóban csak kamikaze vagy öngyilkos drónokként ismert cirkálólőszerek alkalmazására.


Akkor sem biztos, hogy költözni fogok.


Betelt a pohár Gulyás Gergelynél, kőkeményen beszólt annak a bírónak, aki meglátása szerint nem alkalmazta a jogszabályokat.


Nagy visszhangja van az önazonossági törvény alkalmazásának, de a miniszter szerint kevés település élt eddig a lehetőséggel.


Van, ahol a börtönből kiszabadulóktól félnek, másutt csak szimplán a gyüttmentektől. Az önazonossági törvény alapján a települések eldönthetik, hogy kikkel kívánnak együtt élni, de diszkriminációt nem alkalmazhatnak.


Egy hivatalban levő parlamenti képviselőről, két helyi tisztségviselőről és a nemzeti gárda több tagjáról derült ki, hogy csúszópénzeket fogadtak el.


Cser-Palkovics András alaposan górcső alá vette a Tisza Párt nagy hévvel belengetett elképzeléseit, nem volt benne köszönet.
