A „miniszterelnöki” járaton kívül is vittek ki „megélhetési” rajongókat…

Nem kívánok többet erről beszélni.


Nem kívánok többet erről beszélni.


A kormányfő csapatával együtt Reykjavik felé tart, ahonnan tovább folytatják útjukat Washingtonba.


Több százan töltötték tábori ágyakon az éjszakát a terminálokon.


A londoni járat farokrésze súrolta a kifutót, az Airbus törzse megrepedt.


Annak ellenére húzódik az ügy, hogy a közgyűlés már márciusban megszavazta az erről szóló javaslatot.


A balesetben senki serm sérült meg.


Az Airbus A330-900 fedélzetén 275 utas és 13 fős személyzet tartózkodott.


Magyar Péter közben azzal hergeli a követőit a miniszterelnök ellen, hogy nem hivatali magángépével utazik a magánútjára.


Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.


Helyi idő szerint 7 óra környékén Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is lezárta légterének egy részét.


A szervezet közleményében hangsúlyozta, az utasok összességében pozitívan ítélik meg a tavaly 25 járatra kiterjesztett első ajtós felszállási rendet, melyet tovább most tovább bővítenek.


Egy kaliforniai nő szövetségi pert indított, miután állítása szerint a légitársaság tétlenül nézte, ahogy utastársa szexuálisan zaklatja őt repülés közben.


Teljesen felkészültek az újabb hosszú hétvégére.


Kedden elszabadul a pokol a belga fővárosban.


„Az új járat nemcsak a turizmus, hanem a kereskedelem és a gazdaság szempontjából is új horizontokat nyit meg a két ország számára” – nyilatkozta a budapesti reptér vezetője.



Az utasok gyakran túlzott mennyiségű alkoholt fogyasztanak még a repülőút előtt, ami negatívan hat a fedélzeten tapasztalható magatartásra.

Így lehet vonatozni, buszozni vasárnaptól.

A tájékoztatás szerint a társaság több hónapnyi előkészítést követően az első időszakban ötven testkamerával látja el dolgozóit.


Az utasokat nem tájékoztatták az útirány változásának okáról.
