Kézzel zárták el az üzemanyagot az Air India gépén – 260-an haltak meg, a pilóták sem tudták, mi történt

2025. július 12. 11:16

Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.

2025. július 12. 11:16
null

Mint arról a Mandiner is beszámolt, június 12‑én az Air India AI171‑es járata a Sardar Vallabhbhai Patel Nemzetközi Repülőtérről (Ahmedabad) indult London Gatwick felé. A Boeing 787‑8 Dreamliner gép fedélzetén 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. 

A felszállás után mintegy 30–60 másodperccel a gép egy orvosi kollégium menzájába csapódott, hatalmas tűzzel és robbanással.

A fedélzeten tartózkodók közül 241-en, míg a földön 19 polgár vesztette életét, és csak egy utas élte túl a tragédiát. 

A történtek után egy nappal megtalálták repülőgép egyik fekete dobozát, illetve nyilvánosságra került a jármű pilótájának segélyhívása is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy megszűnt a tolóerő, ezért a járat nem tudott felemelkedni a magasba – írta a Wall Street Journal.

A lap hozzátette, a repülőgép irányítását két tapasztalt pilóta végezte, és a gép műszaki állapotát korábban nem érte komolyabb panasz. 

Most, közel egy hónappal a tragédia után a nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentés ugyanakkor drámai fejleményeket tárt fel:

a hajtóművekhez vezető üzemanyag-ellátást manuálisan megszakították.

 a vezérlőkapcsolókat valaki átváltotta, ezzel pedig megpecsételte a gép sorsát – ismertették.

Idézték a pilóták nyilvánosságra került párbeszédét is. Ebben az egyik pilóta – az első tiszt, Clive Kunder – pánikszerűen azt kérdezte kérdezte társától:

Miért zártad el [az üzemanyagot]?”

A kapitány, Sumeet Sabharwal, ezt határozottan tagadta, és azonnal megpróbálták visszakapcsolni a rendszert, de ekkorra már a hajtóművek leálltak, és az újraindítás lehetetlenné vált a gyors magasságvesztés miatt.

A Wall Street Journal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakértők szerint egy pilóta nem lenne képes véletlenül elmozdítani az üzemanyag-kapcsolókat, amelyek egy másodperc különbséggel váltottak. A jelentés szerint nagyjából ennyi idő alatt lehetne először az egyiket, majd a másikat is átkapcsolni. John Nance amerikai repülési szakértő a lapnak azt is hangsúlyozta, hogy egy pilóta repülés közben általában soha nem kapcsolná ki a kapcsolókat, különösen akkor, amikor a gép emelkedni kezd.

Az összeállításban végül kitértek arra is, hogy az Air India egy szombati nyilatkozatában elismerte a jelentés megállapításait. A légitársaság azt mondta, hogy továbbra is együttműködik az indiai hatóságokkal, de további kommentárt nem kívánt tenni.

Nyitókép: DIBYANGSHU SARKAR / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2025. július 14. 13:24
Nem tudom miért tünenk el a hozzászolasok, majd pár ora mulva ujra elökerülnek. Itt van az események hivatalos listája. Itt a pontos idöbeni eseménylista: UTC time. Seconds. Event 07:48:38. -1201. depart 07:55:15. -804. taxi clearance 07:56:08. -751. taxied 08:07:33. -66. take-off clearance 08:07:37. -62. rolling 08:08:33. -6. V1 (153 kts) 08:08:35 - 4. Vr (155 kts) 08:08:39. 0. V2 (162 kts?) Liftoff. (transition to air mode) 08:08:42. 3. max speed (180 kts) 08:08:43. 4. Engine 1 to CUTOFF Engine 2 to CUTOFF (+1 second ) 08:08:47. 8. RAT supplying power 08:08:52. 13. Engine 1 to RUN 08:08:54. 15. APU door open 08:08:56. 16. Engine 2 to RUN 08:09:05. 26. Pilot broadcast. MAYDAY 08:09:11. 32. EAFR recording. stopped. Remélem a rendszer nem zagyválja össze a táblázatot
bathory-odonke
2025. július 13. 22:19
A repülőt 2007-től gyártják. Hogyan lehet az, hogy olyan primitív programmal rendelkezik, hogy pl. hagyja felszállás közben kikapcsolni a hajtóművek üzemanyag ellátását. Gondolom több számítógép dolgozik egyszerre, és eltérő döntési helyzet esetére van, vagy kellene lennie megoldó algoritmusnak. De hogy a rendszer hagyja az emberi beavatkozást, ez felfoghatatlan... Vagy a hajtómű gyártója lehet a ludas a dologban?
masikhozzaszolo
2025. július 13. 15:20
Valami Ursula alias lehett, aki elzárta. Na, többet már nem zárja el.
SyncBaer
2025. július 13. 13:24
Az itt hozzászóló hivatásos pilóták, fedélzeti- és tervező mérnökök és ugyanezek nyugdíjasainak (bocs, ha valakit kihagytam) véleménye alapján több hibaforrás határozható meg: 1. szándékosan valaki elzárta az üzemanyagcsapot; 2. Az üzemanyagcsap meghibásodott és magától elzárt; 3. a csap pilótafülkében található ki/be kapcsolója romlott el; 4. a csap ki/be kapcsolója a rázkódástól (véletlen hozzáéréstől, fedélzeti egyéb mozgástól) átbillenve zárt el. Gondolom a szakemberek, akik most éppen vizsgálódnak, át fogják rágni és megállapítják, hogy miért záródott el az üzemanyag, miért halt meg 260 ember ukk-mukk-fukk. De a kérdés, miként lehet, hogy: alsókategóriás szgk-ban nem kapcsolod be a biztonságiövet, akkor kibírhatatlan sípolás és vörös vészjelzések figyelmeztetnek. Utasszállító repülőgépeken (600-800 utassal), filigrán kis kupakkal megoldották, hogy az egész masina működését megbénító üzemanyagcsap ki/bekapcsolója védett legyen és ha mégis elzáródna ne legyen semmiféle vészjelzés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!