Bolla Bendegúztól megkérdezték, milyen volt a gombás győri pályán játszani – ezt válaszolta

Az osztrák csapat magyar válogatott játékosa mérgesen nyilatkozott.

Az ukrán csapat sem járt sokkal jobban a Fiorentina ellen.
A labdarúgó Konferencia-liga 4., utolsó selejtezőfordulójának első felvonásán hatalmas verést mértek Svédországban a CFR Clujra, amely a Häckentől 7–2-es vereséget szenvedett.
Nem olyan régen, az Európa-liga első selejtezőfordulójában 3–0-s összesítéssel éppen a kolozsváriak múlták felül a Paksi FC-t, amely azóta már búcsúzott az európai kupaporondtól. A CFR a második kört sikerrel vette, majd a harmadikban a portugál Bragától kétszer is kikapott, és így átkerült a Kl selejtezőjébe, ahol az a Häcken várt rá, amely szintén az El előző körében esett ide át.
A svéd együttes annak ismeretében nem tűnt félelmetes ellenfélnek, hogy július végén a bajnokságban odahaza 6–1-es vereséget szenvedett a Djurgardentől, ráadásul ez előző három hazai tétmérkőzésén egyaránt vereséget szenvedett.
A fogadóirodák szerint a Häcken ugyan esélyesebbnek számított a CFR elleni első meccsen, az mindenképpen óriási meglepetés, hogy hét gólt is szerzett. Az első találatot a második percben jegyezte, a 35.-ben pedig már 4–0 volt az állás. A szünet előtt szépített a Kolozsvár, amit aztán 5–1-nél is megtett, de a 70. percben már 7–2-t mutatott az eredményjelző. Aligha maradt kérdés a visszavágóra.
Érdekesség, hogy a Paksot a Konferencia-liga selejtezőjében búcsúztató ukrán Polisszja Zsitomir Eperjesen – ahol a magyar csapatot 3–0-ra legyőzte – 3–0-ra kikapott az olasz Fiorentinától, méghozzá úgy, hogy a topligás csapat a 44. percben, 2–0-nál emberhátrányba került. A statisztika szerint az egész meccset tekintve nem volt nagy különbség a két együttes között, de a Fiorentina győzelme így is megérdemelt.
Ezt is ajánljuk a témában
Az osztrák csapat magyar válogatott játékosa mérgesen nyilatkozott.
Nemcsak Győrben rendeztek ma (csütörtökön) hazánkban európai kupamérkőzést, hanem Szegeden is, hiszen mint beharangoztuk, a Kl selejtezőjében a fehérorosz Nyeman Grodno zárt kapuk mögött a spanyol Rayo Vallecanót fogadta, és a várakozásoknak megfelelően a spanyol gárda győzött, mégpedig 1–0-ra.
Ezt is ajánljuk a témában
Erre nem számítottak.
Fotó: Fotbal Club CFR 1907 CLUJ/Facebook