Erre nem lesznek büszkék Romániában: óriási verést kapott a Paksot kiejtő Kolozsvár

Az ukrán csapat sem járt sokkal jobban a Fiorentina ellen.

Az ukrán csapat sem járt sokkal jobban a Fiorentina ellen.
A 19-szeres olasz válogatott Nicolò Zaniolo részegen randalírozott egy utánpótlásmeccsen: az AS Roma öltözőjébe vizelt és úgy megvert két utánpótlás-játékost, hogy azok kórházba kerültek.
Az olasz Fiorentina 31 éves védője, Davide Astori 2018-ban halt meg. Most elítélték azt az orvost, aki kétszer egymás után is megadta neki a játékengedélyt annak ellenére, hogy a szívterheléses teszt eredményei kötelezték volna a további vizsgálatok elvégzésére.
Az olasz csapat fejsérülést szenvedő labdarúgója, Moise Kean nem kért cserét, hanem folytatta a játékot. Végül hordágyon vitték le és kórházba került.
A 22 éves olasz középpályás a találkozó 16. percében lehajolt, úgy tűnt azért, hogy megigazítsa a cipőjét vagy a sportszárát, majd hirtelen elterült a gyepen.
Lekapcsolták a lélegeztetőgépről Edoardo Bovét.
Horrorisztikus jelenetek Firenzében, a Serie A 14. fordulójában.
Tizenegyesekkel maradt alul a Fiorentina ellen a Puskás Akadémia. Az edző büszke és azt is elmondta, miért dühös... Az olasz lapok nem kímélik a firenzeieket, egyedül a hős spanyol kapust méltatják.
Az olasz média kifejezetten kritikus volt a firenzei egyesülettel szemben.
Raffaele Palladino megmagyarázhatatlannak nevezte együttese teljesítményét.
Bő tíz perc után már kétgólos előnyben volt Firenzében Hornyák Zsolt együttese.
Nagy Zsolt szeret jó játékosok ellen játszani.
99 éves történetében először nyert európai kupát a görög egyesület, José Luis Mendilibar pedig a Sevillával megnyert tavalyi Európa-liga győzelmet követően ismét diadalmasokdontt egy nemzetközi kupa döntőjében.
A parkolással kapcsolatban nem voltak elégedettek az olaszok, valamint a személyi biztonsági ellenőrzés háborította fel a firenzeieket.
A Konferencialiga csoportköréből való továbbjutás után már az is ismert: mely klubok lehetnek a Ferencváros ellenfelei a harmadik számú kupasorozat playoff körében. Ki lenne a legkellemesebb ellenfél? Ön kit látna szívesen?
Zachariassen bizakodó a sorsolás előtt, pedig kőkemény csapatok várnak a zöld-fehérekre.
A tréner szerint Katona Bálint rendkívül tehetséges.
A Fiorentina elleni hazai döntetlennel a Fradi a második helyen jutott tovább csoportjából, így tavasszal az Európai Konferencia Liga rájátszásában bizonyíthatnak. A klub egykori legendái értékelték a mérkőzést és a csapat őszi teljesítményét.