A Pancho Arénában zajló mérkőzésen Nagy Zsolt gólja révén már a 8. percben megszerezte a vezetést a Puskás, azonban a félidő végén két parádés találattal megfordította a találkozót az örmény csapat.
Nem voltam annyira ideges mostanában, mint a félidőben, frusztrált, hogy futkosunk a labda után, és nem mi birtokoljuk.”
„A szünet után ezen változtattunk, és ennek meglett az eredménye. Nagyon várjuk a Fiorentina elleni párharcot, én szeretek jó játékosok ellen játszani, megmutathatjuk, mit tudunk” – mondta a 22-szeres válogatott labdarúgó a mérkőzés után a Nemzeti Sportnak. Az Ararat három szépségdíjas találatot szerzett a felcsúti csapat ellen, Nagy Zsolt a kapott gólokról is kifejtette a véleményét: „Nagyon szépen eltalálták a labdát, nagyon ügyesek voltak, szép gólokat rúgtak, ahogy mi is, de igen, nem szabad hagyni, hogy ilyen tisztán lőjenek. De tízből inkább kevesebbszer találják el így a labdát” – mondta a mérkőzésen duplázó játékos.