A közlemény szerint mindkét fiatalt kórházba kellett szállítani, Almavivára 10, míg Littire 21 nap gyógyulási idő vár.
„Az AS Roma határozottan kiáll utánpótlás-játékosai mellett, és megdöbbenését fejezi ki a Viola Parkban tapasztalt erőszakos és igazságtalan viselkedés miatt. Bízunk benne, hogy az illetékes hatóságok határozottan fellépnek majd a felelősségre vonás és az olasz futball értékeinek védelme érdekében.”
Az Olasz Labdarúgó-szövetség már megkezdte az ügy kivizsgálását, és ha a vádak megállnak, Zaniolo hosszú eltiltásra számíthat. A 19-szeres olasz válogatott játékos csak kölcsönben szerepelt tavasszal a Fiorentinában, de a firenzeiek már eldöntötték, hogy nem élnek opciójukkal, így vissza kell térnie Sallai Roland csapatához, a török Galatasarayhoz.
Zaniolo kapcsolata azóta feszült a Romával, amióta 2023-ban eligazolt onnan. A helyét nem találta meg Törökországban, hiszen már az Aston Villának és az Atalantának is kölcsönadták a firenzeiek mellett az elmúlt röpke két évben.
Fotó: Giuseppe Maffia/NurPhoto via AFP