Kiállt a nyilvánosság elé a Kolozsváron két tizenegyest hibázó Vécsei Bálint

A meccs előtt az álmodta, be fogja rúgni a büntetőt.

A meccs előtt az álmodta, be fogja rúgni a büntetőt.
Dan Petrescu szerint az eredmény csalóka.
A CFR vezetőedzője nagyon elismerően nyilatkozott a Paksról, amely szerinte nem érdemelt háromgólos vereséget.
Mindkétszer Vécsei Bálint hibázott.
Ez nem Vécsei Bálint napja volt…
A CFR 3–0-ra nyerte a visszavágót. A Paks nem tudott gólt szerezni a párharcban.
Az egyik drukker azzal vágott vissza, hogy szerinte a Paks az NB I szégyene.
Az atomerőmű nagyon megmozgatta a fantáziájukat.
Újabb feröeri csoda van születőben.
Egy évvel sérülése után tért vissza, megőrültek érte a szurkolók.
A kolozsváriak edzője kifejtette, miért nem tudtak nyerni.
A Paks vezetőedzője mindkét csapatot megdicsérte.
Bognár György csapata gól nélküli döntetlennel kezdett az Európa-liga selejtezőjében.
„Mindegy, ki nyer, csak a románokat oda-vissza.”
Böde Dániel: Tavaly is úgy vágtam bele, hogy ez lesz az utolsó.
„Ezt a kolozsvári együttest valahova a Fradi szintjére tenném.”
A csalódást keltő hazai 0–0 után nagy kihívás előtt állnak Dibusz Dénesék, akik kilenc éve megégtek Szarajevóban…