Odaszúrt a ferencvárosi vezetésnek a Rapid Wien edzője a győri meccs előtt

„Számomra meglepő módon a vezetés nem mutatott érdeklődést több minőségi magyar játékos iránt sem.”

Erre nem számítottak.
A labdarúgó Konferencia-liga utolsó, negyedik selejtezőfordulójában Szegeden, zárt kapuk kötött rendezik a fehérorosz Nyeman Grodno és spanyol Rayo Vallecano párharc első felvonását. Két spanyol szurkoló ezt a mérkőzést szerencsétlenségében Feröeren nézi majd a tévében.
A sorsolás értelmében előre tudni lehetett, hogy a topligás csapat a fehérorosz együttessel vagy a feröeri Klaksvíkkal fog megmérkőzni a főtábláért. Mivel az első meccs 2–0-s Klaksvík győzelmet hozott, a García család lezártnak tekintette a párharcot, és előre megvették repülőjegyüket a feröeri idegenbeli mérkőzésre.
A szegedi visszavágón sokáig úgy tűnt, a feröeri kiscsapat tovább is fog jutni, ám a Grodno a 80. és a 84. percben egyenlített, aztán a tizenegyespárbajban továbbjutott. Ez pedig azt jelenti, hogy a Rayo nem Feröeren, hanem a fehérorosz együttes nemzetközi hazai mérkőzéseinek helyszínén, Szegeden lép pályára az utolsó selejtezőfordulóban – írja a Nemzeti Sport.
Garcíáék 4700 eurót fizettek ki a kiruccanásért, s mivel nem akarták, hogy a pénzük teljesen veszendőbe menjen, elutaztak a szigetországba, ahol tévén nézik a Rayo és a Grodno mérkőzését, amelyet ma este 8 órai kezdettel Szegeden rendeznek – zárt kapuk mögött”
– tette hozzá a portál.
Mint ismert, az ETO FC is ma (csütörtökön) lép pályára a sorozat selejtezőjében, méghozzá 19 órakor osztrák Rapid Wient fogadja.
Ezt is ajánljuk a témában
„Számomra meglepő módon a vezetés nem mutatott érdeklődést több minőségi magyar játékos iránt sem.”
Fotó: Jose Jordan/AFP