Sokan ki fognak akadni a BKK-ra: még hónapokba telik, mire érvénybe lép ez a kedvezmény

2025. augusztus 20. 13:53

Annak ellenére húzódik az ügy, hogy a közgyűlés már márciusban megszavazta az erről szóló javaslatot.

2025. augusztus 20. 13:53
null

A 100E repülőtéri expresszre 2025. október 1-jétől vásárolható kedvezményes vonaljegy – válaszolta a Magyar Nemzet megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). 

Közölték továbbá azt is, hogy „a korábbi évek tapasztalatai alapján a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalma a nyári csúcsidőszak lecsengésével csökken, de a BKK folyamatosan vizsgálja a repülőtéri járatok utasforgalmát, és ha szükséges, finomhangolja a menetrendet”.

A szervezet tehát a Fővárosi Közgyűlés által még márciusban megszavazott javaslatot októberben hajtja végre, 

kivárva a nyári turistaszezon végét, amikor a bérlettel rendelkező budapestiek is kiemelten használják a reptéri járatokat

 – hívta fel a figyelmet a lap.

Emlékezetes, a Fővárosi Közgyűlés még márciusban döntött arról, hogy 60 százalékos kedvezményt kapnak a budapesti bérlettel rendelkező utasok a reptéri 100E vonalán. Akinek van bérlete, két vonaljegy áráért (1000 Ft) utazhat a 2500 forintos reptéri alapjegyár helyett. 2026-tól pedig a járatot meghosszabbítják a Nyugati pályaudvarig (a Bajcsy-Zsilinszky úton), így a Deák Ferenc tér mellett a pályaudvart, a Budára tartó buszokat és a nagykörúti villamost is közvetlenül eléri majd.

Mi a helyzet a 200E járattal?

A Magyar Nemzet továbbá arra is kíváncsi volt, tervezik-e a kiemelt időszakban sűríteni a fővárosiak által felár nélkül használható 200E reptéri járatot.

A BKK erre úgy reagált, hogy a 200E járat éjjel-nappal közlekedik, kedvező eljutási lehetőséget biztosít az M3-as metróval vagy vonattal érkező utasoknak, illetve a Dél-Pest felől érkezőknek, valamint a repülőtéri alkalmazottaknak és a repülőtér környezetében dolgozóknak is. 

A járat július 1-jétől – a nyári csúcsidőszak miatt – napközben és délután a korábbinál is sűrűbben, 8-9 percenkénti indulással közlekedik – tették hozzá.

Nyitókép: Facebook

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!