Végre ez a nap is eljött: Magyarországra irigykedhetnek Németországban, Ausztriában és Dániában

Sokan nem számítottak erre a statisztikára.

Sokan nem számítottak erre a statisztikára.
Annak ellenére húzódik az ügy, hogy a közgyűlés már márciusban megszavazta az erről szóló javaslatot.
Mint kiderült, többen mávoznak és kevesebben autóznak.
Anyák napja alkalmából a frakció új előterjesztésében, az édesanyák ingyenes utazási lehetőségét kéri a közgyűléstól.
A BKK az utazások megtervezéséhez a BudapestGO alkalmazás használatát, valamint a metrók igénybevételét javasolja a közlekedőknek.
Érdekes bejelentést tett Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője.
A felvételi betekintések menetrendjét több iskolában is felborította az országos bombafenyegetés.
A kormánypártok javaslatának célja, hogy az önkormányzat valódi, kézzelfogható és folyamatos támogatást nyújtson az újpesti fiatalok részére.
A bérlet igazolványképe is ritkaság, csak háromról tud a szakirodalom, ráadásul az egyiknek nyoma veszett.
Ha Lázár János közlekedési miniszteri munkájának sikerét csak hamis statisztikák igazolják, az elég nagy baj.
Nemcsak a budapestieknek, de Budapestnek is megérte – ismerte el a főpolgármester pénteki Facebook-bejegyzésében.
Öt óra múlva már harmincezer bérlet talált gazdára.
Egy óra alatt 10 ezer bérlet talált gazdára.
Mutatjuk, mire érdemes figyelni hétfőtől!
Ami megéri az utasoknak, az megéri Budapestnek, ami megéri Budapestnek, az megéri az országnak.
Mint mondta, egyetlen budapesti sem járhat rosszabbul.
Az újabb főváros-vidék kultúharcot a miniszter úgy próbálja visszavezetni a politikai évadba, hogy közben teljesen EU-konform közlekedési átalakítást javasol.
Kérdezze már meg valaki ettől a magasra és vékonyra nőtt hazudozótól, vajon miért nézi hülyének a budapestieket?
Vitézy is megszólalt a közlekedésszervezésben kialakult hercehurca kapcsán.