Magyar Péteréknek felelniük kell: nemzetbiztonsági vizsgálat indult a Tisza-adatbotrány ügyében

Közleményt adott ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ.


Közleményt adott ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ.


A Somogy megyei rendőrség megerősítette a garázdaság gyanúja miatti kihallgatást a kötcsei incidens ügyében.


Moszkva tagad, a britek pedig leszögezték: nem tűrik az orosz provokációt.


A NAIH emailben válaszolt a Mandiner megkeresésére, melyből az is kiderült, hogy jelenleg is zajlik a hatósági ellenőrzés az ügyben.


Dick Schoof a Kyiv Independentnek elmondta, hogy van speciális drónprogramjuk, amin Ukrajnával is együtt dolgoznak, de emellett sokat tanulnak a NATO-tól is.


A miniszterelnök szerint az esettel kapcsolatban nem zárható ki az orosz szál sem.


A független országgyűlési képviselő azt állította szerdai bejegyzésében, hogy egy tüntetőt sem kellett kitessékelni a templomból, azonban a felvételek mást mutatnak.


Még csak most pörögnek fel az események a kötcsei incidens kapcsán, ugyanis nyomozás indulhat Ruszin-Szendi Romulusz ellen, aki riporterünket, Móna Márkot, többször is meglökte.


A háború kitörése óta ez lehet az első eset, amikor egy NATO-tagállam a saját légterében közvetlenül orosz eszközökre mér csapást.


Az Európai Bizottság elnökének gépe mintegy egy órán át nem tudott leszállni.


„Nem túl gengszterrapperes” sérüléséről vallott az előadó.


A lőfegyveres incidens Fort Stewart bázisán, Georgia államban történt.


A görögkatolikus egyház szerint a palágykomoróci templom elleni gyújtogatás nemcsak egyházi bűncselekmény, hanem a békés együttélés szimbólumát is meggyalázták.


Marics Peti kénytelen volt leállítani a koncertet a Hajómalom Fesztiválon.


Az Eternity C teherhajó elleni dróntámadás két tengerész életét követelte, miközben nő a feszültség a stratégiai jelentőségű vízi útvonalon.


Ezeket az adatokat az NHS maga hozta nyilvánosságra, a jelentésben pedig 3915 berendezés meghibásodásáról írtak, amely okozta a betegek sérülését 2022 óta.


Komolyan vesszük a határsértés gyanúját – hangsúlyozta Antti Hakkanen finn védelmi miniszter.


A szomszédunkban zajló botrányok árnyékában George Simion hívei külföldön is balhéztak.


Jeremy Renner memoárjában beszámol a balesetéről és haláltusájáról.


A hatóságok a konfliktus kirobbanásáról egyelőre nem közöltek részleteket.
