Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Két férfit letartóztattak.

Két férfit vettek őrizetbe, miután a brit alsóház üléstermében elrejtett mobiltelefonról „szexuális hangokat” próbáltak lejátszani a miniszterelnöki kérdések alatt. Az eset miatt szigorítják a parlament biztonsági szabályait – írta meg az Index.
A készüléket a kormánypárti padsorok közelében találták meg, és a feltételezések szerint szándékosan helyezték el, hogy megzavarják Keir Starmer és az ellenzék heti „pengeváltását”. A telefont az egyik asztal aljára ragasztották, de a rögzítés meglazult, így végül leesett.

A készülék a kérdések és válaszok során kétszer is megszólalt egy szexuális tartalmú csengőhanggal.
A Scotland Yard vizsgálatot indított, az ügyet pedig komoly biztonsági incidenstként kezelik, mivel a telefon elrejtése és működtetése egyértelműen a parlamenti munka megzavarását célozta. Kiderült, hogy egy harmincas éveiben járó férfit és egy hatvanéves férfit vettek őrizetbe közbotrány okozásának gyanújával. Mindkettejüket még ugyanabban a hónapban óvadékkal szabadon engedték, de az eljárás továbbra is folyamatban van, és vizsgálják, voltak-e társaik vagy szervezett háttér az akció mögött.
A készülék megtalálása után megerősített biztonsági intézkedéseket vezettek be az alsóházban, és szigorították a felsőházban érvényes protokollokat is. Az audiotúrákat és a vezetett látogatásokat felfüggesztették, az ülésteremhez való hozzáférést pedig korlátozták, így a látogatók és a nyilvánosság ellenőrzése is jóval szigorúbb lett.
Nyitókép: Stefan Rousseau / POOL / AFP
***