Soha, senki nem gyakorolt rám politikai nyomást

Ez ellen mindig tiltakoztam és most is tiltakozom, mert nem történt így.


Ez ellen mindig tiltakoztam és most is tiltakozom, mert nem történt így.


Fontos, hogy meghalljuk azok hangját is, akik eltávolodtak az egyháztól, vagy kritikusak velünk szemben.


A katolikus egyház vezetője szerint az egyház egységének vagy megosztottságának nem szexuális kérdések körül kellene forogni.


Reinhard Marx főegyházmegyéjében még speciális, „queer lelkipásztor” képzéseket is indítanak.


A hit nem egy politikai ideológia, hanem élő kapcsolat a Teremtővel, az Igazsággal, amely nem kirekeszt, hanem az emberi méltóságot szolgálja.


Csodálatos emberség címmel várják a katolikusok XIV. Leó első enciklikáját az emberi méltóságról és társadalmaink állapotáról. Az új egyházfő visszafogottabb elődjénél, és egyelőre középutas politikát látszik képviselni.


Aki hisz Krisztus feltámadásában, képes a helyi értékén kezelni az olyan véges dolgokat is, mint a politika – véli Blanckenstein Miklós. Húsvéti beszélgetés elmélyülésről, odaszentelt figyelemről és az önsajnálat ellenszeréről.


Egyetemes irányelvek a magyarországi politikai választásokon részt vevő keresztény hívőknek.


Régóta tolódik balra a Református Egyházak Világszövetségre, amelyből a legutóbbi nyilatkozata nyomán kilépni szándékozik a magyar református egyház. A Mandiner az előzményeknek ment utána, hogy megtudja, mi az oka a feszültségnek, illetve megkérdeztük, milyen alternatívák állnak a magyar reformátusok előtt.


Az ember „javíthatatlanul vallásos”, és noha a hagyományos formákkal nehezebben azonosul, továbbra is keresi Istent.


Vannak dolgok, amiket nemcsak racionálisan kell értenünk, vagy elsősorban nem racionálisan kell értenünk, hanem átéreznünk kell és részt venni benne. Vízkereszt is ehhez segít hozzá. Szilvay Gergely írása.


Mindig szigorúan akkor és ott válnak harcos gyermekvédőkké, amikor és ahol annak politikai konjunktúrája van. Francesca Rivafinoli írása.


A nicea–konstantinápolyi hitvallás minden keresztény felekezet közös hitvallása. Szilvay Gergely írása.


A három apácát tavaly decemberben akaratuk ellenére helyezték át egy idősek otthonába, ahonnan később megszöktek, majd szeptemberben visszatértek egykori kolostorukba.


Ez is mutatja, hogy Magyar Péterék teljes mértékben a baloldali hagyományokat követnék hatalomra kerülésük esetén.


Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.


Kommunista kényszermunkatábor újranyitásával fenyegetőzik a nyíltan egyházellenes zsurnaliszta, Tóta W. Árpád.


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újonnan megválasztott elnökével, szombathelyi megyés püspökkel az elvallástalanodó Európáról és a velünk született hitre való éhségről beszélgettünk. Interjúnk.


Sajnálattal tapasztalják, hogy a kiélezett választási kampány keretében rendkívül eldurvult a közbeszéd, sokszor alaptalan hangulatkeltés és rágalmazás is megjelenik.


Az a baj, hogy önként a nyomdokukba lépett és az ő gyakorlatukat folytatja.
