Tarr Zoltán ahelyett, hogy irtaná a politikai kereszténységet, inkább a feje tetejére állítja azt

Az a kereszténynek nevezett politizálás, ami Európában tapasztalható, „egészen gyomorforgató”, és erre épp az előző magyar kormányzat volt a legjobb példa – hangoztatta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a napokban a Sopronban megszervezett Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón.

Az egykori református lelkész kijelentette: „Néha szinte szeppukut volna kedvem elkövetni a parlamentben, ahogy hallgatom azokat az ellenzéki képviselőket, akik keresztény értékekről beszélnek, miközben pontosan tudható, hogy a szavaik és az életvitelük között mekkora a szakadék. Attól nem lesz keresztény a politika, ha állandóan keresztény Magyarországról beszélünk. Elképesztően messze kerültek hazánkban e téren a szavak a valóságtól.” Állítása szerint az állami kereszténység óriási hitelességi válságot okozott a hívek körében: olyanná lett például a református gyülekezetek működése, amilyen a kommunizmus idején volt. Félelem, elhallgatás a jellemző napjainkban – fogalmazott.

Az új kormány egyházpolitikájáról nem osztott meg részleteket, a Szemlélek beszámolója szerint azt viszont kiemelte: 

A korábbi és a mostani megszólalása alapján egyre egyértelműbbé válik, hogy az újdonsült miniszter és egykori református lelkész nem irtani fogja az általa – szavakban legalábbis – megvetett politikai kereszténységet, hanem a feje tetejére fordítja azt: zsűrizi, hogy melyik politikus, melyik politikai párt igazi keresztény, és egyelőre – mit ad Isten – egyetlen politikai ellenfele sem bizonyult annak, a saját közösségében azonban még senki ellen nem volt kifogása – nem is valószínű, hogy lesz, hiszen ő is politikus, ezt ne felejtsük el!

A miniszter nem olajágat hoz

A miniszter nem először tesz ilyen utalgatásokat. Parlamenti meghallgatásakor azt mondta, fel kell számolni azt a függést a kormánytól, amelybe a civil és egyéb közösségek, illetve az egyházak kerültek Mint fogalmazott: nem fogják berendelni magukhoz egyik egyház vagy vallási közösség vezetőit sem, és megmondani nekik, hogy mit döntsenek.

Azt elismerte, hogy az egyházak soha annyi pénzügyi támogatást nem kaptak, mint az utóbbi esztendőkben, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak működni tudtak, de fejlesztéseket is végrehajthattak.

A hatalom emberének ilyetén megszólalásai elsőre barátságosnak hangozhatnak – hiszen látszólag arról beszél, hogy ők jóságos finanszírozói lesznek az egyházaknak –, más kérdés, hogy az egyházfiak és klerikusok nagy közönség előtti megalázása azzal, hogy gyáva megalkuvóknak állítja be őket, valóban a béke olajágának látszik-e az eklézsia szemszögéből.

Az egyházak tagadják Tarr Zoltán vádjait

Korábban, Tarr miniszteri meghallgatása után megkerestük három történelmi keresztény – a katolikus, a református és az evangélikus – egyház képviselőit, hogy megtudjuk, hogyan vélekednek a miniszter szavairól. Arra voltunk kíváncsiak, szerintük hogyan vonatkozik rájuk a Tarr által említett kormánytól való függőség, amit fel kell számolni; rákérdeztünk, valóban az volt-e a gyakorlat, hogy az előző kormány berendelte az egyházak és vallási közösségek vezetőit, hogy elmondja nekik, miként döntsenek; megérdeklődtük azt is, álláspontjuk szerint mit jelenthet az a miniszteri kijelentés, hogy az egyházaknak önállóságot kell tanulniuk. Mindenhonnan lényegében ugyanazt a választ kaptuk:

S ha már az állam és az egyházak viszonyáról van szó, még egy dolgot fontos tisztázni. A miniszter ugyan többször hangsúlyozta, hogy nem fognak kérni semmit az egyházaktól, azt állítva, hogy az előző kormány állandóan utasítgatta őket, az egyházak pedig engedelmeskedtek (amit ugye az egyházi vezetők nem ismertek el a miniszternek, éppen ellenkezőleg), arról még semmit nem mondott, mi lesz annak a biztosítéka, hogy ez ne fordulhasson elő. Mert amíg az állam jelentős pénzekkel támogatja a kommunizmus alatt kifosztott egyházakat, addig a gyanú mindig rájuk fog vetülni, hogy összefonódnak vagy az egyik esetleg begyűri maga alá a másikat. Éppen ezért mondta lapunkak Szemerei János evangélikus püspök (a fentebb említett cikkünkben olvasható a nyilatkozat), hogy 

Abban a pillanatban megszűnne minden kiszolgáltatottságuk az állam felé. Ilyen radikális, de az ügy szempontjból biztos megoldásról még csak terv szintjén sem hallottunk az új kormánytól, csak hangzatos ígéretekről, hogy majd úgy adnak az egyházaknak pénzt, hogy a bal kezük nem tudja, mit csinál a jobb. Ez jól hangzik, csak a most lefolytatott alkotmányos puccsot elnézve nem úgy tűnik, hogy a Tisza-kormány képes lenne önmagát korlátozni.

Átpolitizálni egy keresztény ifjúsági rendezvényt vajon nem politikai kereszténység?

Az sem mindegy, egy politikus milyen fórumon ekézi nyíltan és vérbő szókészlettel politikai ellenfeleit (akik egyébként nincsenek jelen). Nem ördögtől való, ha egy miniszteri várományos a parlamenti meghallgatásán vaskos, az ellenfeleivel szemben szinte könyörtelen politikai kijelentésekre ragadtatja magát. Mégis csak az a dolga, hiszen ideje van a hadakozásnak.

„Az ötnapos program központi üzenetét az Apostolok cselekedetei 8. fejezete 31. versének részlete adja: a mai véleményektől, elvárásoktól és lehetőségektől hangos világunkban a fiatalok – a közösségi média, az influenszerek, az AI, a fake news és a deepfake okozta – hatalmas kommunikációs zajban kénytelenek élni; sokan érzik magukat elveszettnek, útmutatást, magyarázatot, megerősítést vagy vigaszt várnak” – írták a szervezők.

Az esemény – amelynek beharangozóját a Mandiner is közölte – mottója (Zajban hangodat) a szervezők szerint „arra irányítja a figyelmet, hogy mindennek a sűrűjében Isten hangját halljuk meg”.

Kérdezném, politikai ellenfeleinket „gyomorforgatónak” nevezni, nyilvánvaló politikusi túlzásból a kommunizmus totalitárius diktatúrájával összevetni az előző tizenhat évet, valamint brutális japán rituális öngyilkosságot emlegetni a zajban való útmutatás, a magyarázat, a megerősítés vagy a vigasz kategóriájába tartoznak?

Nem hat meg, ha ezek után a Mandiner kommentmezejének híres trolljai nekem szegezik: „Na, és a Fidesz hány ilyen határt átlépett, te nyalonc?!” Igen, a Fidesz sok határt átlépett (mondjuk olyanra nem emlékszem, hogy keresztény ifjúsági fesztiválon ekézte volna ellenfelét a területért felelős kinevezett, lehet, hogy volt ilyen, de a Szemlélek biztosan nem közölt róla rajongó hangvételű tudósítást), a politikai kereszténységet is gyakran túltolta, a retorikájában legalábbis néha sok volt, és igen, sok fideszes politikus nem egyszerűen bukdácsolt, hanem nem is törekedett – bár az utolsó ítéletet erről sem mi fogjuk kimondani.

Hogy nem lesz átpolitizálva minden, főleg az egyházak, a hitélet nem – ezt Tarr Zoltán nem győzte hangsúlyozni.

Ám sajnos egyelőre tényleg úgy tűnik, az újdonsült miniszter és egykori református lelkész nem irtani fogja az általa – szavakban legalábbis – megvetett politikai kereszténységet, hanem a feje tetejére, vagy inkább a maga javára fordítja azt: a keresztény Magyarország emlegetése helyett miniszteri tekintélyével eldönti, személy szerint ki igazi keresztény és ki nem. Ráadásul úgy tesz, mintha ha ő és a kormánya mentenék meg, szabadítanák fel azt az Egyházat, amely túlélte a katakombák, a nácizmus és kommunizmus időszakát is, de nemcsak túlélte, a dolgok végső értelme szerint minden időkben szabad volt és az is marad.

Óvatosan jegyzem meg: az igazi Messiáshoz (nem Magyar Péterhez) mérve a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is csak egy bukott, bűnös ember.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás