Azért dolgoztam, hogy 1956 öröksége beépüljön a gondolkodásunkba – Schmidt Mária a Mandinernek

Ön, aki évtizedek óta a totalitárius diktatúrák korszakait kutatja, hogy látja, milyen tanulságokkal szolgálhatnak, amikor egyesek ma ismét önkényt kiáltanak? 

Azt, hogy egy nemzet leginkább – sőt néha kizárólag – csak magára számíthat. Különösen igaz ez ránk, magyarokra. Ha nem arra számítasz, hogy a barátaid kihúznak a csávából, akkor nem csalódsz bennük. Mint minden nemzetnek, közösségnek, nekünk is voltak árulóink, gonosztevőink. 2026-ban tudjuk a nevüket, ismerjük a tetteiket, bár a legtöbbjükkel az igazságszolgáltatás nem tudott elszámolni, és már nem is fog. De én, a magyarok többségével együtt, nem csak jogi elszámoltatást vártam. Az igazság megismerése és nyilvánosságra hozása még a jogi ítéletnél is fontosabb. 

Ez a Terror Háza Múzeum legfőbb üzenete. 

Ezt látjuk ezekben a napokban? 

Most olyan irányba indultunk el, amely, ha minden így folytatódik a közéletben, egy szabadsághiányos világba visz minket. Ilyet a fiatalok még nem láthattak, így nincsenek is hozzászokva, az idősebbek viszont még egyszer nem akarnak ilyet. Ebben biztos vagyok. Tehát veszélyes az az irány, amerre a Tisza-garnitúra, a Magyar Péter-féle vezetés elmozdult. 

Sulyok Tamás aláírta a saját eltávolítását célzó jogszabályt, a legfőbb ügyész lemond, és fideszes politikusok is távoznak, hátrébb lépnek. Mit tart helyénvaló magatartásnak ebben a helyzetben? 

Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, merre és hogyan tovább. Mindenkinek más a tűrőképessége. 

Mindenesetre a miniszterelnök egy nyilvános videóban kolbászevés közben üzent önnek Berlinből… 

Nekem van igazam. Minden más csak látvány. Utána­nézethettek volna a propagandistái, akik ezek szerint még a ChatGPT-t sem tudják használni. 

Mit gondol, miért nyert ilyen nagy fölénnyel áprilisban a Tisza? 

Volt kifáradás és túlzott magabiztosság is a mi oldalunkon, ahogy a világ is nagyon megváltozott körülöttünk az elmúlt években. Ez így együtt okozta a vereséget. 

A kormányzás minősége, a gazdasági növekedés hiánya mennyire játszott közre? 

Nem értek egyet azokkal, akik a növekedés elmaradását hangoztatják. Nem vagyunk sziget. Ha ugyanis az Európai Unióban és különösen Németországban befagy a gazdaság, ahol akár százezer dolgozót küldhet el az egyik legnagyobb autóipari vállalat, a Volkswagen, a vegyipar és a többi húzóágazat lényegében padlót fog, akkor az oda nagyjából nyolcvan százalékban bekötött magyar gazdaság sem lehet képes többre. Csodát nem lehet tőlünk se várni. Az Orbán-kormány egyik legnagyobb érdeme, hogy új piacok felé tudott nyitni, gondolok itt a százmilliós türk államokra vagy a világelsővé vált Kínára. Ezt igenis értékelni kell! Látom, most a BYD körül nyomakodik a kormány, ám hadd emlékeztessek, hogy ezért a beruházásért nyugat-európai szinten is versengés folyt, és hazánk nyerte meg. Ez őrületesen nagy eredmény, egyben lehetőség is. 

Visszatérve a fideszes vereség okaira… 

Nem értettük meg azt sem, mit okozott a széles sávú internettel való teljes lefedettség a közéletben, illetve az, hogy minden magyarnak van okostelefonja. A mesterséges intelligenciával pedig lényegében megszűnt a káros nemzetközi trendekkel szemben védelmet adó nyelvi egyediségünk, elszigeteltségünk is. 

Van esélye a politikai túlélésre a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak? Fel tudnak még innen állni? 

Nem lenne még itt az ideje annak, hogy egy ekkora vereség után lábra álljon a közösség és a vezetője. Normális esetben még a sebek nyalogatása folyna, de az, hogy az új kormány mindenkit bűnözőnek meg tolvajnak állít be, aki nem vele van, hogy B listázza és ellehetetleníti az embereket, előrébb hozta a talpra állást. 

és nagy erővel tart majd ellen ennek a szedett-vedett emberekből összetákolt kormánynak. Vegyük észre, a Tisza nem egy közös szocializációban kiforrott politikai közösség, nincs köztük bajtársiasság, ami a Fidesznél mindig is megvolt. 

Újabb Trianont, illetve a magyarság megmaradását mint tétet említette április elején egy írásában a választás kapcsán. Nem volt túl magasra emelve a tét? 

Nem gondolom. Trianonra is azért került sor, mert a háborús vereség után széthúzás és vezetési válság volt Magyar- országon, mert nem álltunk ki magunkért. Ma is veszélyes időket élünk, a magyarság csak akkor tud megmaradni, ha összefog, és védi az érdekeit. A külső nagyhatalmak szándékai az eltelt száz évben semmit nem változtak érdemben velünk kapcsolatban. 

Donald Trump, Giorga Meloni, Marine Le Pen vagy Andrej Babiš – rájuk sem számíthat mondjuk legalább a magyar jobboldal? 

Soha nem számíthattunk rájuk, és ahogy már említettem, nem is szabad senkire számítani. Magunk vagyunk, csak magunkra támaszkodhatunk, ezt az előző ezeregyszáz év bebizonyította. De ez elég is! 

A Terror Háza Múzeumot is érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat felszámoló kormánydöntés. A pontos menetrend még nem ismeretes, de adja magát az alkalom a számadásra. Idézzük fel a kezdeteket! 

A Terror Háza Múzeum gondolata még a kilencvenes évek végén született meg, az ötletet Szájer József adta: csináljak az Andrássy út 60. ikonikus épületéből múzeumot! E célból és a diktatúrák feltárásával kapcsolatos – történeti, emlékezetpolitikai és közgyűjteményi – feladatok megvalósítására hozta létre 1999-ben a kormány a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt. Elgondolkodtató, hogy a cégbíróság részéről Magyarné Erőss Mónika jegyezte be, most meg a fia szünteti meg. Kezdettől fogva az volt a cél, hogy a múzeum ne kormányzati, hanem független intézményként működjön, és a diktatúrák történetének feldolgozása, rémtetteik bemutatása és az áldozatok előtti tiszteletadás legyen a fókuszában. Sokan szövetkeztünk a megvalósítására: Orbán Viktor miniszterelnököt, a belsőépítész F. Kovács Attilát, a zeneszerző Kovács Ákost, a kiállítás történész-kurátorait kell elsőként megemlítenem. A koncepció kialakításának feladatát és felelősségét én vállaltam. Huszonhét év alatt munkatársak százai dolgoztak a múzeumban és a múzeumért. 

Mik a múzeum legfontosabb állításai a magyarországi totalitárius diktatúrákról, és hogyan épültek be az emlékezetpolitikába? 

A 20. század nagy részét Magyarország elveszítette. A totalitárius diktatúrák, a náci és a kommunista rendszerek morálisan lezüllesztették, gazdaságilag kizsigerelték, politikailag elszigetelték a nemzetet. Milliók váltak a terror áldozatává: nemcsak azok, akik gázkamrában, koncentrációs táborban, munkatáborban, bitófán végezték, de azok is, akiket megnyomorítottak, akiknek kettétörték a karrierjét, és ellopták az álmait. A rendszerváltoztatás után egy évtizeddel a Terror Háza Múzeum kezdte el az őszinte szembenézést a kommunista diktatúrával. Megneveztük a tetteseket, és fejet hajtottunk az áldozatok előtt. A náci rémtettekkel való elszámolás akkor már évtizedek óta tartott, de a másik totális diktatúra rémtetteit először lepleztük le a magyar nyilvánosság előtt. Arra is rámutattunk, hogy a két totális diktatúra egy tőről fakad, mindkettő kollektív bűnösként kezelte a kiiktatandó csoportokat. Az egyik faji, a másik osztályszempontok alapján. Ez a megközelítés szembement a baloldal hivatalos történetmesélésével, és ezért éktelen haragot és ellenségeskedést váltott ki belőle. Nyugati eszmetársaikkal együtt mindent elkövettek az intézmény ellehetetlenítéséért, de a magyarok kiállása és támogatása visszarettentette őket. Ma már a Terror Háza Múzeum Budapest egyik fő látványossága. A turisták a magyar diákokkal együtt itt tanulják meg, milyen is lehetett az a diktatúra, amelyet 1989-re magunk mögött hagytunk. Bár az utóbbi időben támadások sorát kellett elviselnünk, büszke vagyok arra, hogy ezek a szándékok szilárd ellenállásunkon sorra kicsorbultak, sőt mára a mi történetmesélésünk vált meghatározóvá. A látogatók még mindig frissnek, korszerűnek és hatásosnak tartják a tárlatot. 

Hogyan alakult a látogatók száma? 

Több mint nyolcmillió látogatónk volt a huszonöt esztendő alatt a világ minden tájáról. Magyar- országi és külhoni iskolai osztályok, települések csoportjai, civil közösségek tízezrei jártak a múzeumban. Soktucatnyi külföldi híresség jött el, többek között Tom Hanks, Jeremy Irons, Lucy Liu és Nicholas Cage. Számos kormányfő és más politikus is meglátogatott minket, például Nancy Pelosi, Lech Kaczyński, Zbigniew Brzezinski, Vlagyimir Bukovszkij, Václav Klaus. 

Hogyan és miért bővült a múzeum, illetve a fenntartó alapítvány tevékenysége? 

A nyitás óta negyvenhét időszaki tárlattal, valamint a múzeum szakemberei által más budapesti és vidéki helyszíneken létrehozott kiállításokkal bővítettük a tevékenységünket. Utóbbiakból a hódmezővásárhelyi első állandó vidéki holokausztmúzeumot, illetve az ugyanitt létrehozott, a kommunista korszakot bemutató Emlékpontot, az első világháború századik évfordulójára készült nagyszabású, a budapesti Várkert Bazárban megrendezett, háromszintes kiállítást és a Puskás Múzeumot emelem ki. Arra is lehetőségünk nyílt, hogy kutatóintézeteket hozzunk létre, amelyek arra vállalkoztak, hogy a magyar történelem olyan szakaszait vizsgálják, amelyek tele vannak fehér foltokkal, vagy amelyek más nézőpontból kutatva új szempontokat adhatnak ahhoz, hogy jobban értsük a történelmünket – és mindazt, ami következik belőle. Büszke vagyok arra a széles körű kutatómunkára és annak publikálására, amelyet a Habsburg-kortól a közelmúlt történetének feltárásáig végeztünk. És a sok fiatalra, akivel együtt dolgozhattam. 

Hogy néz ki most az intézeti portfólió? 

A Habsburg Történeti Intézetet Gerő András alapította és haláláig vezette. András a barátom és a legközelebbi munkatársam volt, fájóan hiányzik sziporkázó elméje és pontos írásai, beszédei most, amikor igazán szükség lenne arra, hogy megértsük, mi is történik velünk a világban és hazánkban. A Habsburgok korának megértése nélkül nem lehet a máról gondolkodni, hiszen az Európai Unió tagjaiként a soknemzetiségű Habsburg Birodalom problématérképe és megoldási kísérletei fontos tanulságokkal szolgálnak. A XX. Század Intézet a múlt század történetét és azon belül a diktatúrák korát kutatja, olyan széles körű elemzésekkel, könyvekkel, konferenciákkal, amelyek a kultúrtörténetre, a gazdasági kérdésekre, a társadalompolitikai mozgások elemzésére is kiterjednek. A XXI. Század Intézet dolga pedig az, hogy napjaink tükrén át mutassa meg, mit tettek velünk a diktatúrák. 

Miért volt szükség külön Kommunizmuskutató Intézetre? 

Úgy láttuk, a kommunizmusnak tőlünk nyugatra egyfajta reneszánsza kezd kialakulni, egyre több olyan vélemény hangzik el, amely felpuhítani, elfogadhatóvá tenni kívánja ezt a pusztító eszmét. Az intézet e folyamatok ellenében dolgozva mutatja meg a kommunizmus szörnyű valóságát. A Kertész Imre Intézet az irodalom felől közelíti meg a magyar történelem diktatúráinak feldolgozását. Kertész Imre, az első magyar irodalmi Nobel-díjas mindkét diktatúrát megélte, és műveiben mindkettőre reflektált. Személyes ismerősöm volt, ahogy Petri György is. Megtiszteltetés, hogy hagyatékukat és Sziveri János, illetve Arthur Koestler hagyatékát a széles nyilvánosság számára hozzáférhetővé tehettük. Egész nemzeti közösségünk tartozik nekik azzal, hogy örökségüket kezeli, gondozza, és rendezvényekkel, műveik kiadásával biztosítja jelenlétüket a magyar kultúrában. Az intézet gondozásában Kertész Imre életművéből évente egy kötetet jelentettünk meg. Az Eötvös József Intézet a pedagógus-továbbképzéseinket szervezi és bonyolítja le, a Szabad Európa Intézet az unió működésére és tevékenységére fókuszál, a Deák Ferenc Műhely pedig a közjog változását, a jogi környezet alakulását elemzi. 

Az Országgyűlés döntése alapvetően megváltoztatja a Terror Háza Múzeum és az intézetek jogi helyzetét. Mi következik ebből? 

Az Országgyűlés a kétharmados felhatalmazás birtokában világos lépést tett: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok körébe tartozó, a Terror Háza Múzeumot és az intézeteinket fenntartó 1999 óta működő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványt megszünteti. Arra hivatkozik, hogy az alapítvány a vagyonát kivonta az állami vagyonkörből, (2021-ben létrejöttek a kekvák) és ezért azt vissza kell államosítani. Csakhogy a mi alapítványunk nem kapott vagyont, kizárólag a törvény által előírt tőkeminimumot. A működésünk állami támogatásból történt, amivel fillérre el kellett számolni a támogatást nyújtó Miniszterelnökségnek. Gazdálkodásunkat az Állami Számvevőszék is rendszeresen ellenőrizte. Az új kormány anélkül, hogy vette volna a fáradságot, hogy megismerje alapítványunk működését és tevékenységét, rapid módon, elszámolási biztos közreműködésével, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium utasítására július 31-gyel megszünteti azt. További sorsáról semmilyen információval nem rendelkezünk. Ezzel egy több mint negyedszázadig tartó korszak zárul le. Ki tudja, mi lesz azzal a tárgyi és szellemi vagyonnal, amit – a magyarok érdekében és hasznára – felhalmoztunk. Felelős vagyok azért, hogy ezt a vagyont és tudást 2026. július 31-ig megőrizzem, és azért is, hogy rendben átadjam a biztosnak. 

Addig is a múzeum új kiállítást nyit. Miért? 

1956 a legújabb kori, 1990-ben kezdődő magyar demokrácia és szuverenitás forrása. A magyarok szavakkal, tettekkel, végül fegyverrel harcoltak a szabadságukért. Forradalmuk győzött, szabadságharcukat a nemzetközi kommunizmus, a Szovjetunió és gyalázatos magyar árulók véresen leverték és megtorolták. A hetvenedik évforduló szimbolikus lesz, mint minden kerek évszám. Szükség lesz arra, hogy a szellem és az értelem munkájával, a magyarok közösségeinek összegyűlésével megünnepeljük. Ezért nyitottunk egy fotókiállítást a gyűjteményünkben található fotóinkból, s egy másikat a múzeum épülete mellett, a 2006-os gyalázatos rendőri terror huszadik évfordulójára emlékezve, amely szabadságharcunk ötvenedik évfordulóját homályosította el. 

Remélem, ez az üzenet sokak szívéig elért.

Nyitókép: Földházi Árpád