Tényleg elvárta az Orbán-kormány, hogy a pénzért cserébe utasíthassa az egyházakat?

Fel kell számolni azt a függést a kormánytól, amelybe a civil és egyéb közösségek, illetve az egyházak kerültek – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a beiktatása előtti parlamenti meghallgatáson. Mint fogalmazott: nem fogják berendelni magukhoz egyik egyház vagy vallási közösség vezetőit sem, és megmondani nekik, hogy mit döntsenek. 

Tarr úgy vélekedett, a közösségeknek újra kell tanulniuk az önállóságot, ami nehéz, de megvan bennük az életerő. 

ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak működni tudtak, de fejlesztéseket is végrehajthattak. Ennek azonban szerinte az volt az ára, hogy csöndben kellett maradniuk. Aki nem maradt csöndben, annak az egyháza büntetést kapott – hangoztatta. 

A tárcavezető azt ígérte, nem fog változni az egyházi intézmények finanszírozása, és az állam nem fogja arra kényszeríteni az egyházakat, hogy átvegyenek intézményeket. Ha viszont egy közösség úgy érzi, szeretne intézményt fenntartani, közfeladat-átvállalással megteheti. 

Az egyházak készek együttműködni, és tagadják a vádat 

Tarr Zoltán kemény szavai elsősorban a Fidesz–KDNP-t célozhatták, de azért jutott a kartácstűzből az egyházaknak is, hiszen áttételesen azzal vádolta meg őket, hogy a „pénzért lapítottak”. Megkerestük három történelmi keresztény – a katolikus, a református és az evangélikus – egyház képviselőit, hogy megtudjuk, hogyan vélekednek a miniszter szavairól. Arra voltunk kíváncsiak, szerintük hogyan vonatkozik rájuk a Tarr által említett kormánytól való függőség, amit fel kell számolni; rákérdeztünk, valóban az volt-e a gyakorlat, hogy az előző kormány berendelte az egyházak és vallási közösségek vezetőit, hogy elmondja nekik, miként döntsenek; megérdeklődtük azt is, álláspontjuk szerint mit jelenthet az a miniszteri kijelentés, hogy az egyházaknak önállóságot kell tanulniuk. A katolikusoktól és a reformátusoktól tömör, de egyértelmű választ kaptunk. 

„Az MKPK és a Magyar Katolikus Egyház vezetőit egyetlen szabadon választott kormányzat képviselői sem »rendelték be«, és nem mondták meg, hogy milyen döntést hozzon bármilyen kérdésben. A Magyar Katolikus Egyház szuverén módon szolgálja a magyar híveket és az országot. Ez a jövőben is így lesz, függetlenül az aktuális politikai berendezkedéstől. Arra törekszünk, hogy a most megalakult kormány képviselőivel is partneri együttműködést tudjunk kialakítani” – írta válaszlevelében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. 

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala a következő választ adta: „A Magyarországi Református Egyház és a mindenkori kormányzat között élő kapcsolat és ezzel együtt járó egyeztetések is vannak. Olyanról ugyanakkor nincs tudomásunk, hogy az előző kormány vagy annak bármely képviselője »berendelte« volna közösségünk akármelyik vezetőjét. Döntéseinket saját hatáskörben, politikai vagy más természetű befolyástól mentesen hozzuk. Becsüljük, hogy az újonnan felállt kormányzat is elkötelezett emellett.” 

Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke megkeresésünkre bővebben kifejtette válaszát, de hangsúlyozta: „Általánosságban nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Azt viszont el tudom mondani, hogy engem a közel tizenöt évi püspöki szolgálatom alatt egyetlenegyszer sem rendeltek be egyik minisztériumba vagy államtitkárságra sem. Evangélikus püspöktársaimtól sem hallottam ilyen esetet. Mi, evangélikusok nem kaptunk sem szóban, sem írásban semmilyen utasítást vagy direktívát, hogy akár egyházi, akár politikai kérdésekben miként kéne döntenünk.” 

Arra, hogy a miniszter a meghallgatásán megüzente, az egyházaknak önállóságot kell tanulniuk, az evangélikus püspök azt írta: „Remélem, hogy ez csak egy retorikai fordulat volt, amivel azt kívánta kifejezni, hogy az egyházi szolgálatnak a kormányzásuk alatt nagyobb mozgástere és szabadsága lesz.” 

Akadály a felemás vagyon-visszaszolgáltatás 

Szemerei János levelében egy érdekes szempontra is felhívta a figyelmet az egyházak államtól való függőségével kapcsolatban. Ugyan a kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere az elődeit vádolta meg azzal, hogy az egyházaknak nincs elég mozgásterük, az evangélikus püspök a Mandinernek küldött válaszában árnyalta a képet. 

„Tarr Zoltán miniszter felvetésével teljes egészében egyetértek. Az egyházak kormánytól való függése, de fogalmazhatok úgy is, hogy a mindenkori kormányoknak való kiszolgáltatottsága sorozatos politikai mulasztások eredménye, amiből jó volna kilépni. Ez a kormányzatnak, a magyar embereknek és az egyházaknak egyaránt a javára válhatna – vélekedett az elnök-püspök. – A probléma nagyon régi, a második világháború utáni időkig nyúlik vissza, amikor a kommunista hatalom az egyházakban politikai ellenséget látott, és nem titkoltan az egyházak felszámolását tűzte ki célként. Az egyházak oktatási-nevelési és szociális szolgálatát szinte teljesen betiltották, intézményeinek és javainak legnagyobb részét elkobozták, amit államosításnak mondtak. A rendszerváltás után az egyházakat részleges kártalanításban részesítették, ami azt jelentette, hogy a szolgálati célú ingatlanjaikat visszakérhették és megkaphatták, az ezek fenntartását egykor biztosító működő vagyont viszont nem. 

Felidézte: azért, hogy az egyházak működni tudjanak, a magyar állam konkordátumot kötött a Vatikánnal, amelyben vállalta, hogy bizonyos területeken hozzájárul a katolikus egyház működési terheihez, és ennek a nemzetközi szerződésnek az elveit a protestáns egyházakra is kiterjesztette. „Őszintén kívánom, hogy a kormánytól való függés megszüntetésének tervét sikerüljön megvalósítani, bár részleteket is jó volna látni” – fogalmazott lapunknak az evangélikus egyház elnökpüspöke. 

Valóban lehetne tehát javítani az egyházak függetlenségén, csakhogy nem feltétlenül úgy, ahogy azt sokan gondolják, vagyis az állami források megvonásával – amit egyébként Tarr Zoltán sem helyezett kilátásba, hiszen azt ígérte, nem lesz kevesebb az összeg –, hanem az egyházi vagyon maradéktalan visszaszolgáltatásával. A Tisza-kormány egyelőre nem mutatta annak jelét, hogy ebben gondolkodna. Nem is valószínű, hogy komolyan felvetődne ez az ötlet a jelenlegi közhangulatban, amikor sokan még annak helyességét is megkérdőjelezik, hogy a kormány valamilyen formában együttműködik az egyházakkal, és anyagilag támogatja őket. Ha viszont a támogatási rendszer és az egyházak anyagi kiszolgáltatottsága lényegében nem változik, nem egyértelmű, mi a garancia a Tarr Zoltán által kilátásba helyezett változásra. 

Hová jutottunk a rendszerváltozástól 2010-ig? 

„A kormány létbizonytalanságban tartja az egyházi iskolák diákjait, akik magyar állampolgárok gyermekei, ez pedig diszkrimináció” – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek a püspöki kar 2010. tavaszi sajtótájékoztatóján, a szocialista–liberális korszak végén, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt. Mi volt a baj? Nagyságrendileg 10 százalékkal kisebb költségvetésből kellett gazdálkodnia a katolikus egyháznak, mint egy évvel korábban. A személyi jövedelemadó 1 százalékából az egyházaknak felajánlott összeget az állam kisebb mértékben egészítette ki, és a kiegészítő oktatási támogatást sem volt hajlandó kifizetni a kormány. Hozott egy olyan rendelkezést is, amely alapján az önkormányzati épületben működő egyházi iskolák támogatásából vonták le a működési költséget. 

Amint azt Szemerei János is említette, az egyházak a rendszerváltozáskor nem kapták vissza jövedelemtermelő földjeiket, vagyonukat, csupán ingatlanjaik egy részét, hogy elláthassák közfeladataikat. Nekik is, mint mindenki másnak, részleges kártérítés járt államosított vagyonukért. Az után, amit nem kaptak vissza, örökjáradékot állapított meg a vatikáni szerződés, közhasznú tevékenységet folytató intézményeik után pedig az egyenlő elbírálás és a semlegesség elve szerint ugyanannyit kapnak, mint a hasonló állami, önkormányzati intézmények. S mint a legtöbb helyen a nyugati világban, az adózásban is számos kedvezmény illeti meg az egyházakat. Az alkotmány, illetve a vallásszabadságról, az egyházi vagyonról, a személyi jövedelemadóról és az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvények mellett a legfontosabb szerződés, amely mindezt szabályozza, az Apostoli Szentszékkel 1997-ben kötött megállapodás. Az azonos elbírálás elve szerint ugyanis ennek rendelkezései érvényesek nemcsak a katolikus, de a többi iskolafenntartó felekezetre is. Ezek a törvények, szerződések garantálják az egyházak által ellátott közfeladatok finanszírozását. 

Akkor nagy vita volt arról, hogy az egyházakat a hívek tartsák-e el. Ez ez elképzelés azonban történelmileg nem állja meg a helyét. Évszázadokon keresztül tartotta el a templomokat azok kegyura, illetve az egyházi földeken folyó gazdálkodás. A bevett felekezeteknek a háború előtt 1 millió hektárnyi földjük volt, ebből a katolikus egyháznak 880 ezer hektár. Akkoriban a történelmi egyházak látták el az oktatási feladatok 60 százalékát. Az 1895-ös törvény megkülönböztette a bevett felekezeteket, amelyek közjogi státuszt élveztek a többi, magánjogi státuszú felekezettel szemben. Az állam azonban így is adott többek között kongruát, azaz fizetéskiegészítést a lelkipásztoroknak. 

ebből a katolikusoké volt 1200 ingatlan, ami 42 milliárd forintot ért. A katolikus egyháznak ezen ingatlanokért a Vatikánnal 1997-ben megkötött, a parlament által 1999-ben ratifikált nemzetközi szerződés alapján 1998-ra kifizettek 2 milliárd forintot, majd a következő években 4,5, 2001-től pedig 5 százalékos, az inflációval korrigált járadékot ad az állam, ami örökre szól. Számos volt ingatlanjuk után azonban nem járadékot kapnak az egyházak, hanem egy összegben vagy természetben kifizették az ellenértéküket, amit hasonló célra kellett az egyházaknak felhasználniuk. Például a siklósi ferences rendházért kapott kártérítésből épült meg a szentendrei ferences gimnázium tornaterme. 

A vatikáni szerződés szerint, amelynek rendelkezéseit a többi egyházra is alkalmazzák az egyenlő elbírálás miatt, „az 1990. évi IV. törvényben felsorolt egyházi közszolgálati tevékenységek finanszírozására az állami intézményekre vonatkozó általános szabályok érvényesek ugyanezen törvény, valamint a jelen megállapodás rendelkezései szerint. Az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó”. 

A vezérlő alapelv a „szektorsemleges finanszírozás”. Ha az egyházi fenntartású iskolába járó gyermek nem kapná meg ugyanazt a támogatást, mint amit az állami intézmény padjában ülő társa, éppen az volna a vallásszabadság és a semlegesség elvének a megsértése, az állam ugyanis nem különböztetheti meg polgárait a hitük alapján. 

„Szent István óta nem volt ilyen” 

Egyházpolitikai szempontból a 2010-ben megalakult Orbán-kormánynak hetvenéves lemaradást kellett kézbe vennie és bepótolnia – mondta Nacsa Lőrinc, amikor arról kérdeztük, milyen irányvonal mentén működött a kormányzat egyházpolitikája az előző tizenhat évben. „A rendszerváltozás után eltelt húsz évben talán az Antall-kormány, valamint az első Orbán-kormány kivételével nem volt jelentős egyházpolitikai előrelépés, és forrás sem arra, hogy a hetven éve pusztuló ingatlanállományt, a közösségi tereket, az intézményeket valamilyen módon felújítsák. Tehát az egyházi kapcsolatokat kiüresítő, sőt az egyházakat támadó Gyurcsány-kormány után mindezt új alapokra kellett helyezni” – fogalmazott. Ennek kapcsán elsőként az alaptörvényt említette, amelyben azt írták le, hogy különválva működik az egyház és az állam. „Bizonyos célok érdekében együttműködik, és ezt az együttműködést legfelső jogalkotási szinten kimondani fontos dolog volt, hiszen mi az első pillanattól kezdve értéknek tartottuk az egyházak társadalom- és közösségszervező, valamint intézményfenntartó hitéleti mintáját. Ezt követhette az egyházak által kért intézmények átadása-átvétele, az egyházi oktatás arányának növelése, az új vatikáni megállapodás, valamint elindult egy nagyszabású, az egész Kárpát-medencére kiterjedő templom- és intézményfelújítási program, amilyen talán Szent István óta nem volt” – sorolta. 

Az egyházak finanszírozásáról azt mondta, a Gyurcsány-kormány csökkentette a területre szánt összegeket, és máshonnan is elvont pénzt, például csökkentette az egyházi intézmények normatíváját, aminek helyrehozásához széles körű egyházi és nemzetközi összefogásra volt szükség. „Nem volt a társadalompolitika fókuszában az egyházakkal való kapcsolattartás, sőt emlékezetes Gyurcsány Ferenc elhíresült kijelentése, miszerint befogná a papok száját, de azt is mondta, hogy sokat bérmálkozott. Ez a hangulat uralta akkor az egyházpolitikát. A nagyságrendi különbséget jól mutatja, hogy 

ebben voltak püspöki székesegyházak, valláspolitikailag kiemelt helyszínek, valamint falusi plébániák, lelkészségek” – mondta. 

Nacsa Lőrinc semmiképp nem nevezné teljesnek a tizenhat év eredményeit, hiszen mindig van teendő. „Az elmúlt években korrekt együttműködés alakult ki az egyházi vezetőkkel, sokan ezt most megpróbálják egyfajta függőségi viszonynak, politikai megvásárlásnak beállítani. Azokkal a papokkal, lelkészekkel, püspökökkel is jól együttműködtünk, akik nem voltak a kormány politikájának feltétel nélküli támogatói. A katolikus egyház sosem változtatja meg az álláspontját, kétezer éve ugyanazon elvek alapján működik, a kérdés az, hogy egy kormány, politika mennyire tekinti sajátjának az egyház társadalmi tanítását. Nyilván ebben is voltak hibáink, esetleg bűneink, de mindig próbáltunk közelíteni ahhoz, hogy 

Törekedtünk arra, hogy minél közelebb kerüljünk ezekhez a tanításokhoz és elvekhez” – emelte ki a politikus. Azt is mondta, hogy a felsőoktatásra mindenképpen súlyt fektettek volna, ha folytathatták volna a kormányzást. „Az intézményi fenntartásban, az egyházi közfeladat-vállalásban sokat léptünk előre, de a felsőoktatásban még látok lehetőséget. Helyes, hogy az egyházak a társadalmi tanítással összhangban a felsőoktatásból is részt vállalnak. Ebben van társadalmi vita, de ha van egy jó egyházi intézmény jó fenntartókkal, jó munkatársakkal, akkor az pluszt is tud jelenteni” – vélekedett. 

Erkölcsi kötelesség 

A KDNP-s képviselő reagált a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szavaira is. Szerinte a finanszírozás semmilyen módon nem átláthatatlan, mert azt a magyar állam és a Vatikán által aláírt szerződés szabályozza. „Ráadásul az állam azonos feltételeket teremt a református, evangélikus vagy zsidó felekezeteknek is, ennél átláthatóbb kevésbé lehetne a finanszírozás” – fogalmazott. 

Nacsa azt állítja, hogy a Fidesz-kormány az eltelt tizenhat évben számos alkalommal kapott kritikát az alsó papság köreiből és vezetőktől egyaránt, és nem kérte senkitől, hogy értsen vele egyet. „Sosem kötöttük politikai feltételhez a támogatásokat, hiszen az egyházak társadalomszervező, közösségépítő munkáját támogatja a kormány, nem pedig egy-egy püspök személyes projektjét” – jelentette ki. 

A kereszténydemokrata politikus szerint még korai lenne megítélni, milyen egyházpolitikát visz majd a kormány, de szerinte beszédes tény, hogy Rubovszky Rita személyében egyházi körökben is elismert szakembert szeretett volna oktatási és gyermekügyi miniszternek Magyar Péter kormányfő, ám ezt a balliberális nyilvánosság gyakorlatilag megvétózta. „Sajnálom, hogy ilyen gyorsan és hangosan lehet meggondolásra kényszeríteni a kormányt, ha egyházellenes támadásokról van szó, ez nem vetít előre sok jót, de meglátjuk majd az irányt. Mindenesetre az egyházi intézményekbe járó több százezer ember és a nemzet érdekében remélem, hogy a kormány alapjaiban nem változtat az egyházpolitikán. Mindegy, milyen kormány van, az egyházak társadalmi szerepvállalására, a hitéletre mindig szükség van, most pedig, amikor az egyházak által képviselt értékek világszerte támadás alatt állnak, különösen fontos, hogy erős, szuverén egyházaink legyenek. Mi ezen dolgoztunk az utóbbi tizenhat évben. Természetesen hallom és értem a vádakat, miszerint egyesek túl soknak gondolják az elmúlt évek egyházi támogatásait, de ne felejtsük el, az államosítások és az egyházak kvázi betiltása előtt az egyházaink hatalmas vagyonnal bírtak, ami pénzt termelt a hitélethez, az oktatáshoz. Voltak földjeik, malmaik, intézményeik. 1990 után az aktív vagyonelemek nem kerültek vissza az egyházakhoz, így ahhoz, hogy a szolgálat működni tudjon, szükségük van anyagi erőforrásra. Biztos, hogy voltak hibák, volt, amit nem jól csináltunk, de nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, a támogatásokért cserébe nem az egyházak tartoznak köszönettel a kormánynak, hanem éppen fordítva: mi köszönjük, hogy végzik ezt a munkát. Egy magát kereszténydemokrata értékrendűnek valló kormány erkölcsi kötelessége, hogy az egyházak társadalmi szerepvállalását megköszönje és támogassa” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Rubovszky-ügy, a lakmuszpapír

Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója lehet Magyar Péter kormányának oktatásügyi minisztere – írta meg a Telex április 16-án, a választás után négy nappal. A baloldali értelmiségiek, élükön ezúttal az amúgy semmilyen tisztségre meg nem választott Pankotai Lilivel, a pécsi ciszterci gimnázium egykori diákjával, rögtön tűz alá vették a szakembert. A fő kifogás az volt, hogy Rubovszky egyházi intézményt vezet, azaz néhány napra hirtelen fellángoltak a régi viták az oktatás semlegességéről. A tárcát végül Lannert Judit, egy balliberális közgazdász-szociológus és oktatáskutató kapta. Furcsa volt, hogy a választás után az addig meg nem nevezett miniszteraspiránsokon kívül csak Rubovszky neve szivárgott ki – minden valószínűség szerint tesztelték a Tisza-tábort, és a baloldal győzött. Információink szerint a fő kifogás Rubovszky Ritával szemben az integrációval kapcsolatos álláspontja volt, elrettentő példaként többen is a 2020-ban a Mandinernek adott interjúját idézték. A kormányban egyébként olyan személyiségekkel kellett volna együtt dolgoznia, mint Bódis Kriszta lmbtq-párti baloldali aktivista, a Van Helyed Alapítvány vezetője. Rubovszky 2020-ban a Patrona Hungariae katolikus leánygimnázium igazgatójaként a Mandinernek kifejtette: a felzárkóztatásnak nem záloga az integráció, nem igaz, hogy csak erőszakolt integrálással lehet fölemelni a leszakadó társadalmi rétegeket. Ha ugyanis az ünnepelt harlemi modellben is csak feketék vesznek részt, akkor hazánkban sem lehet probléma, hogy csak cigányok járnak egy iskolába. Rubovszky leszögezte: nem a társadalmat kell átalakítani, hanem a leszakadókat kell felemelni. Ebből is látszik: az, hogy egy oktatási miniszter baloldali-liberális vagy jobboldali-konzervatív, nem pusztán valamiféle világnézeti többletet jelent, a különböző szemléletek ugyanis a teljes oktatásszervezésre kihatnak. Rubovszky Ritát egykori diákok régi sérelmekért támadták meg a Népszavában, abuzív légkört emlegetve, az érintett a lapban reagált a vádakra, amelyek leginkább karaktergyilkossági kísérletként értelmezhetők. Az olyan jellegű koalíciós kormányokban, amelyekben egy nagy jobboldali és egy kis baloldali párt vesz részt, utóbbi általában az oktatásügyet igényli magának, hiszen az egy kultúrharcos, civilizációs jelentőségű tárca. Magyar Péter kormánya ideológiai irányultságának is lakmuszpapírja lehet, hogy a keresztény, magyar–francia tanár szakos diplomájú Rubovszky Rita helyett a pedagógusdiplomával nem rendelkező, iskolát sosem igazgató, baloldali Lannert Judit lett az oktatási és gyermekügyi miniszter.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán