
Demokratikus Koalíció (DK)

Bíróság előtt a Zsolti bácsi-ügy – Arató Gergelyt rágalmazás miatt vonták eljárás alá

A DK-s politikus egy tavaly szeptemberi felszólalásában megkérte Semjén Zsoltot, hogy mondja el, „ki az a Zsolt bácsi”.

Üzentek a dezertáló DK-s polgármesternek: Laci! Ne csinálj Krisztusból bohócot!

A tiszássá vált óbudai polgármestert saját szövetségese bírálta.

Nem bírta megemészteni a magyar érettségit a Demokratikus Koalíció: lefasisztázták Wass Albertet

A párt szóvivője szerint az írónak ki kellene rohadnia magyar irodalomból.

Valami véget ért: új időszámítás kezdődik a DK-nál

Mint kiderült, mindenféle híresztelés ellenére a Demokratikus Koalíció nem szűnik meg, parlamenten kívüli pártként folytatja.

Lesz is majális, meg nem is: Thürmer Gyula szerint pont a kormányváltás után lenne rá a legnagyobb szükség

A Városligetben kutyás fesztivál lesz, a területre beengednék a szakszervezeteket is, de ők már megsértődtek. Nem kicsit, nagyon.

Bővül a lista: újabb DK-s döntött a kilépés mellett

Egyre többen hagyják el Dobrev Klára süllyedő hajóját.

Kilépési hullám söpörhet végig az ellenzéki párton

A Demokratikus Koalíció súlyos veresége után még nagyobb válságba került: a párt parlamentből való kiesését követően lemondott a teljes vezetés, miközben információink szerint kilépési hullám indulhat el az önkormányzati szinten is.

Dobrev Klára lemondása után sem adja fel a DK: bejelentették a megújulást

Júniusban tisztújítást tartanak.

Lehúzza a rolót a DK, megkezdődtek az elbocsájtások

Már a választás másnapján leépítésekbe kezdett a parlamentből kiesett párt.


A külhon kitart: sem Erdélyben, sem a Délvidéken nem látszik nyoma nagy Tisza-áradásnak

Egyes ellenzékiek már nem is meggyőzendő állampolgárként, hanem veszélyként tekintenek a határon túliakra. Veczán Zoltán írása.

Dobrev Klára terítette a lapokat: megnevezte azt a két tiszás politikust, akiknek távozniuk kell a közéletből

Magyar Péter is reagált a DK politikusának bejegyzésére.

Dobrev: tiszás politikusok is érintettek lehetnek a „brüsszeli kémügyben”

A DK első embere azonnali válaszokat követel.

Schiffer András teljesen kiakadt: a gyurcsányi baloldal állt ki a Tisza Párt és Magyar Péter mellett

Az ügyvéd reagált a régi brancs elvtársainak Magyar Péter melletti hitvallására: szerinte valójában csak a korábbi pozícióikat akarják visszaszerezni.

„Lépj vissza; ha nem vagy magad és a családod ellensége!” – naponta fenyegetik a DK-s és kutyapárti jelölteket a tiszások

Az egyik jelölt, akit naponta fenyegetnek, a DK-s lapnak elárulta: a gyermekeit félti a legjobban.

Közel kétszáz millió forintba kerül a DK-nak a kecskeméti jelölt dezertálása

A visszalépett jobbikos és a független jelöltek is sokat perkálhatnak.

Nincs új a nap alatt: megint megfutamodott egy vita elől a Tisza politikusa

A térség legnagyobb kihívásai, a helyi egészségügy és az idősek helyzete került terítékre a Veszprém megyei 3-as választókerület képviselőjelölti meghallgatásán. A Tisza Párt főorvos jelöltje viszont távol maradt, mondván: „bohóckodásban” nem vesz részt.

Rohamosan fogy az ellenzék: újabb fontos jelölt lépett vissza

A DK kispesti jelöltje is kiszállt a versenyből: a baloldal egyre reménytelenebbnek látszik.

Szintet lépett az ellenzéki belháború: Dobrev szerint tiszás zsarolás miatt lépett vissza a DK jelöltje Kecskeméten

Kopping Ritával szemben a legsúlyosabb szankciót alkalmazta a párt.
