Kiderült, mikor lép tábla elé a címvédő a dartsvilágbajnokságon

Elkészült vb 3. fordulójának időrendi beosztása.


Elkészült vb 3. fordulójának időrendi beosztása.


Kizárták a világbajnokságról.


Ellenfele azt írta a közösségi oldalán, hogy ha ez a darts, akkor ő ebből nem kér.


Ha kicsit pontosabban játszik, szorosabb meccset is vívhatott volna közismert ellenfelével.


Londonon a világ szeme: eljött a nagy nap.


Kő kövön nem maradt, véresre verte az öklét: nem bírta elviselni a vereséget a skót.


A világbajnokság két legnagyobb esélyesének a két Luke-ot, Littlert és Humphriest tartják.


A világbajnokság előtti utolsó kiemelt dartsversenyt is Luke Littler nyerte meg.


Luke Littler nyerte meg a Grand Slam of Dartsot, ezzel átvette a vezetést a világranglistán.


„Reméltem, hogy a végén összecsinálja magát, de nem így lett. Elképesztő játékos” – mondta a világelső az elveszített döntő után.


Ő nyerte a nyolcas döntőt Budapesten.


„Fejlődnöm kell és keményebben kell edzenem, különben minden alkalommal simán megver majd.”


Pocsék éve van a világ egyik legjobbjának.


Tesz róla, hogy meg is kapják.


A 20 éves Borbély András a délutáni program legjobb körátlagával esett ki a Hungarian Darts Trophyn.


A kétszeres világbajnok legenda első magyar fellépésére így továbbra is várni kell.


Többen is megszorongatták, de senki sem tudta legyőzni a kilencnyilast is dobó Luke Littlert, aki az elődöntőt és a döntőt is ötleges hátrányból fordította meg.


A 2021-ben egyéni világbajnoki címet nyerő Gerwyn Price elmagyarázta, minek tudható be az, hogy Luke Humphries és Luke Littler csúnyán leszerepelt a csapat-vb-n.


Luke Littler és Luke Humphries csúnyán leszerepelt a csapat-világbajnokságon.


Luke Littlernek nem sikerült a címvédés, Luke Humphries nyerte az idei Premier League-et.
