
Celtic

Kínos: a Celtic-szurkolók nem kérnek a Fraditól távozó Robbie Keane-ből

Korábbi szerepvállalása miatt, politikai okokból.

Titkos tárgyalás eredményeként kaphatja meg álommelóját Robbie Keane – magyar „riválisával” együtt

Állítólag minden vágya a patinás szigetországi rekordbajnok kispadja.



Egyre hangosabban kampányolnak Keane mellett – ennél a csapatnál képzelik el a Fradi edzőjét

Folyamatosan téma a jövője.

FTC: az eddigi legkonkrétabb ajánlat – a Celtic edzőlegendája saját maga tenné meg utódjául Robbie Keane-t

„Pont olyan figurára lenne szüksége a klubnak, mint amilyen ő!”

A Fradi edzőjének üzentek a liverpooli klubikon búcsúposztja alatt

Eddig nem válaszolt a kérdésre, és gyaníthatóan ezután sem fog.

Orosz Pál kijelentésére alapoznak a skótok, de az angolok mást állítanak

A Celticnél és a Tottenhamnél továbbra is az edzőjelöltek között emlegetik Robbie Keane-t.

Fordulatról írnak Robbie Keane ügyében – nem örülnek a kérdésnek a Ferencvárosnál

Az egyik skót fogadóirodánál nőtt az esély arra, hogy ő lesz a Celtic következő edzője.

Kiderült, melyik csapat lesz a Ferencváros következő ellenfele az Európa-ligában

Pikáns csatának ígérkezik.

Skóciában rövid idő alatt másodszor tudják meg, mi az a magyar virtus (VIDEÓ)

A nyíregyházi kölcsönjátékos újabb fontos gólt rúgott.


Újabb fejlemények Robbie Keane távozásával kapcsolatban; Lisztes 404 nap után tért vissza

Fordult a kocka.

Sztárcsapattal hozták szóba a Fradi edzőjét – Robbie Keane a fogadóirodáknál is előkelő helyen szerepel

Robbie Keane népszerű.

Belga-magyar versenyről írnak Skóciában a Ferencváros miatt

A Ferencváros is azok között a klubok között van, amelyek szívesen soraikban tudnák a Celtic BL- és EL-tapasztalattal is rendelkező védőjét, Stephen Welsh-t.

Az olaszok bukását hozta a BL keddi meccsnapja (VIDEÓ)

Meglepetésre az AC Milan és az Atalanta is kiesett a Bajnokok Ligájából papíron gyengébb ellenfeleik ellen.

Palesztin zászlókat lengettek egy BL-meccsen (VIDEÓ)

A skót szurkolótábor nagy része együtt éltette Palesztinát.


