1100 milliárd forintnyi büntetést sózott a Google nyakába Brüsszel

Az Európai Bizottság szerint a Google visszaélt a maga javára a reklámpiaci pozícióival.


Az Európai Bizottság szerint a Google visszaélt a maga javára a reklámpiaci pozícióival.


Sok esetben téves volt a kitiltás.


Haza akarja hozni az amerikai óriást.


Az Európai Bizottság szóvivője is elismeri, könnyen lehet, nem ütközik a közös uniós szabályozásba a magyar intézkedés. Mindenesetre vizsgálódnak.


Az okosboltokkal egyelőre elsősorban a nagyobb városokban találkozhatunk.


Számos területen megmutatta már a mesterséges intelligencia, hogy mire képes; ugyanakkor azt is, hogy melyek azok a hiányosságai, ahol még javításra szorul. Hol tart ma a mesterséges intelligencia?


Tizenhat év alatt nem lehet majd hozzáférni az oldalakhoz.


Gavin Newsom kaliforniai kormányzó vétózott, szerinte nem szabad korlátozni az AI fejlesztését.


Kiderült, melyik területen teljesítenek a legkiemelkedőbben a hazai cégek.


„A közösségi médiavállalatoknak felelősséget kell vállalniuk azért, ami a platformjukon található” – mondta James Lawless TD államtitkár.


Úgy látja, a jövőben a munkavégzés „opcionális” lesz az emberiség számára.


Európa lemarad a mesterséges intelligenciáért való versenyben, de a hagyományos tudás oktatására továbbra is szükség van – vallja Edoardo Rafiotta olasz jogászprofesszor.


A biztonsági félelmek ellenére is nő a TikTok használatának népszerűsége az európai politikusok körében.


A politikusokat is utolérte a deepfake videók ijesztő világa.


Eddig még csak viselték az okostelefon nevet, de a Samsung Galaxy S24-szériával a készülékek a mindennapi használatban is rászolgálnak a megnevezésre.


Az EU területén hatályba lépett a digitális piaci törvény (DMA), amely szigorításokat tartalmaz a tisztességes verseny fenntartása érdekében, így a nagy technológiai cégek monopolhelyzete megszűnik.


Sci-fikbe illő, állandóan figyelő kamerarendszer fogja a londoni közlekedést ellenőrizni, a kihágást nem lehet megúszni.



