
Rónai Egon

Fodor Gábor elárulta, mi kell az áprilisi győzelemhez és elismerte, hogy ebben Orbán Viktornak nagy előnye van

Nem várt helyről ismerték el a miniszterelnök teljesítményét. Egykori politikai ellenfele látta be, hogy erre ma egyedül Orbán Viktor képes.

Verebes István csúcsra járatta az Orbán-gyűlöletet, majd közölte: „Drukkolok a Tisza Pártnak” (VIDEÓ)

A mindig független Verebes azt is elárulta, 2002-ben Medgyessy Péter kampánystábjának tagjaként dolgozott.

Felrobbantotta az internetet Orbán: végre kiderült, melyik interjúját nézték meg a legtöbben

A miniszterelnök nem kertelt, imádja a csihi-puhit.

Leckét adtak Magyar Péternek a miskolci tiszások – megtanították neki, mennyit ér a Facebook-politizálása

Jól kinéznénk, ha a miniszterelnök a kormányülésről, a Fehér Házból vagy a Kremlből kijőve azzal kezdene flexelni, hogy hányan látták, ahogy a benzinkútnál kávézik! Francesca Rivafinoli írása.

Ez a nárcisztikus ripacs most azzal dicsekszik a Facebookon, hogy a hajvágásáról szóló videót már 3 millióan látták

Az a rendkívül unikális teljesítmény, hogy a korpás kis hajacskáját hogyan fazoníroztatja, viszonylag keveset árul el a kormányzóképességéről.

A Bruck András nevű szellemi-lelki nyomorék azt javasolta Rónai Egonnak, hogy lője főbe magát

Ez eddig szokásos ügymenet Szeretetországban.

Halálos fenyegetéseket kap az ATV műsorvezetője az Orbán-interjú óta

A beszélgetés több mint egymilliós megtekintést ért el, de szélsőséges reakciók követték.

Egy kis lankadás, egy be nem írt komment, és kész, hiába minden erőfeszítés, mégis Orbán nyer

Egon, vegye tudomásul, ha ez van, mi nem nézzük akkor, mi levesszük a tévéről a hangot, mi levesszük a tévét is falról, Egon, mi a kádba így vágjuk bele a készüléket és lesprickoljuk Isana Sensitive krémtusfürdővel!

A számok nem hazudnak: Magyarország ebben a mutatóban az EU élmezőnyébe tartozik

Magyarország gyermekszegénységi mutatókban az egyik legnagyobb javulást érte el egész Európában.

Orbán Viktor nagy stratégiát villantott: a Rónai Egonnak adott interjú leplezte le

A miniszterelnök nem véletlenül választotta a Rónai Egon műsorát és ennek okát a Mestertervben értékeltük.

Tapasztalt vezérünk

Orbán biztos kezű, tapasztalt hajóskapitányként jellemezte magát. Lehet, hogy goromba, de vihar esetén benne bízhatunk. Csak azt nem mondta, kalózhajót vezet.

Erre kerestek rá a legtöbben Magyar Péterrel kapcsolatban – ennek nagyon nem fog örülni a Tisza Párt elnöke

A választás közeledtével a népszerűségi verseny is új sebbegésbe kapcsolt. Orbán Viktor tarolt a héten, míg Magyar Péterre viszont csak egy botrány miatt keresték a netezők.

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

A Tisza Párt győri rendezvényén jártunk. A párt szimpatizánsai bevallottan ukránpártiak. Riportunk.

Óriási a botrány: Orbán Viktor olyat mondott, amiért a „szalonból” való azonnali kitiltás jár

Döbbenet, a miniszterelnök tendenciákról és földrajzi bontásról beszél! Pedig mennyivel előremutatóbb kiposztolni egy fél füllel hallott téves adatot és szörnyülködni rajta egy sort. Francesca Rivafinoli írása.

Itt a cáfolat: Orbán igazat mondott Rónainak – csökkent a szegénységben élő gyermekek száma

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők arányát tekintve, az uniós átlagnál jóval alacsonyabb szinten áll Magyarország.

Lehullt a lepel – Orbán Viktor mindent elárult a híres jegyzetéről (VIDEÓ)

Meglepő információkat osztott meg a miniszterelnök.

Jótanács: senki ne vegye magára Orbán Viktor alkotását, súlyos jogi következményei lehetnek

Orbán Viktor jegyzete szerzői jogi védelem alatt áll.

Ember legyen a talpán, aki Orbánt ki tudja zökkenteni – Rónai Egonnak sem sikerült

Újra és újra szembesülünk vele: Orbán egészen egyedi figurája a hazai közéletnek, sőt – nemzetközi viszonylatban is az. Ungváry Zsolt írása.

Rónai Egon elárulta, mi lesz Orbán Viktor rajzának a sorsa

Az is kiderült, hogy a kormányfő ATV-s interjújában a Mandinernek is kulcsszerepe volt.
